2011. március 25-én, az első nyári melegségű, tavaszi napon a Vígszínház délelőtti főpróbája megszakadt áramszünet miatt, reflektorok híján csak kis irányfények égtek, az ügyelő zseblámpával kibotorkált a függöny elé, elnézést kért. Öt percet vártam, és kijöttem a színházból, kint furcsa csend fogadott. Lekapcsolt motorral, tömött sorokban álltak az autók, a járdákon értetlenkedő emberek hüledeztek. Délelőtt az a normális, ha a belvárosban fülsiketítő a zaj. Bedugult a hídfő? Épp benn állt a villamos, majd százötven métert rohantam a sínen, hogy elérjem. Izzadtam a melegben, a villamos ajtaja nyitva maradt, pedig már indulhatott volna a szerelvény, csak néhány hajléktalan szurkolt nekem a megállóban. Talán kiszúrta a vezető is, amikor rágyorsítottam, reméltem észrevette a látványos rohanásomat, és bevárt. Amúgy sohasem várt meg sem busz, sem villamos, már nem is tudom, miért próbálkozom. Megfuttatnak a sofőrök, banális, ahogy épp az ajtó elé lépek elvörösödött fejjel, már nyúlnék a kapaszkodó után, amikor ők kitűnő ütemérzékkel megnyomják a gombot, s a berregő ajtók előttem vágódnak be… De ez a villamos csak álldogált, nem zárult össze az ajtaja, fölösleges volt a sprint, a hajléktalanok röhögve megtapsoltak. Szokatlan volt a csend. Mindenhol áramszünet lenne? Az emberek is tanácstalannak tűntek, senki nem tudott semmit, csak ácsorogtunk, hátha történik valami. A híd felől vad ricsaj hallatszott, üvöltés, dudák, kürtök szólaltak meg… Mi a fene!? Futballhuligánok délelőtt? Izzadt ingben többekkel együtt megindultunk a híd felé, ahol hullámokban újrakezdték a dudálást. Kézi dudákat is hallottam, a focimeccseken használnak ilyet, ja persze, este derbi lesz, Hollandia-Magyarország. Ezért dudáltak szinte folyamatosan, fülsértő ez a staccato.
Először esküvői menetnek hittem, egy újgazdag ifjú pár a Mátyás templomba menet a násznéppel együtt heccből lezárta a Margit hidat. Ez bocsánatos bűn lenne, ha bűn egyáltalán, de ebbe az autóborogatás már nem fért bele. Többen törtünk utat Buda felé Pestről. Valaki csak hallgatott, de volt, aki hamar elvesztette a türelmét. Káromkodni kezdett egy anyuka, a gyereke cipeltette magát, a férje meg egy nőt stírölt. A veszteglő kocsisor egyik sofőrje kiszállt, felmászott az autójára. Újabb erősödő dudaszólamok harsantak fel – a hídon, és hátrébb is egyre többen dudáltak – a sofőr üvöltött, de nem lehetett érteni...
Mi mást tehetnék, ha át akarok jutni a hídon, mint hogy átmegyek rajta, ha odaértem. Nem lehet esküvői menet, mondtam egy egyetemista külsejű fiatal lánynak, péntek délelőtt nincs esküvő, főleg a lezárt Margit hídon nincs! A lány szerint Keleti Györgyi is itt toporgott valahol, most ítélték el, három év felfüggesztett kapott, aztán volt pofája testőrökkel az emberek közé menni. Nem tudtam ki az, a lány elmondta: a honvédelmi miniszter lánya, volt Playboy nyuszi, az olaszoknál prosti, meg Madám. Ja, biccentetem, s tovább indultunk.
– Talán valami EU-s delegáció? – kérdi határozatlanul egy másik egyetemista lány, mosolyogni próbált, de zavarba jött, lesütötte a szemét, elsodort minket egymástól a tömeg.
Megpróbáltam felmászni egy lámpaoszlopra, hátha onnan többet látni, és valóban! Autók álltak a keresztben hídon, többet felborogattak.
– Hol állhat a sor vége – kérdezte egy öregasszony tőlem, mondtam neki, hogy a Keletinél.
Muszáj volt lökdösődni, haza akartam jutni Budára. Már láttam a torlaszt. Két idősebb német turista állt előttem, fényképeztek, mosolyogva találgatták, mit látnak:
– Ist es ein Stau, oder ein Fest, oder was kann es sein? Dreht mann hier vieleicht einen Film?
A felfordított kocsik tetején buggyos ujjú, magyar ingekben, szűk gatyában pompáztak a tüntetők, tényleg lehetett volna filmforgatás is, főleg, hogy időnként elkurjantották magukat a „szereplők”, hogy mi vagyunk a betyársereg, érthetetlen neveket skandálták, hujjogattak vagy ötvenen.
– Fegyverbe, magyarok! Forradalom! Forradalom! – ilyesmiket üvöltöttek. Több kezében még felajzott reflexíjat is tartott, teli tegez nyílvessző a vállukon. Mi az talán lőni fognak?
– Eszeteknél vagytok?! Tudjátok, mennyibe kerül egy ilyen autó?! 5 millió, és ti csak úgy felfordítjátok? A Jóisten kérte tőletek ezt!? – ordított a tömegből egy öregember, egy másik is rákezdte:
– Emberek, ezek azt sem tudják, hol vannak: ez itt nem Egyiptom! Az oroszok is azt hitték ’56-ban, hogy itt van Egyiptom, de hogy ezek is!
Hamar elhallgattak az öregek, mert egy csikósnak öltözött fickó karikás ostorral csattogtatott a fejük felett. Megint rákezdtek a „Forradalom, Forradalom!” gajdolására, és valamelyikük beszédet intézett a hídon álló tömeghez:
– Magyar Testvérek, férfiak és asszonyok! Ne higgyétek, hogy abból, ami itt ma történni fog, tudósít majd a sajtó! Cenzúra van! Az igaz magyarok mi vagyunk! Ha arab testvéreinknek sikerült a zsarnokokat elűzni, mi is fellázadhatunk! Minden csepp vérünk…
Ekkor az egyik kocsiban valaki bőgetni kezdte a motort, és nyomkodta a dudát. A felfordított kocsin állók azt üvöltötték, hogy provokátor, provokátor! Többen sikoltoztak, hogy hagyják abba! Valaki kirángatta a kocsiból a dudáló öreget, és lekevert egy sallert neki. A torlaszon egy csuklyás, komoly külsejű férfi törökülésben dobolt, gajdolt is hozzá, ő lehetett a sámán. Egy fiatal nő sikítani kezdett, nekinyomták a híd korlátjának. Átcsörtet egy csikós külsejű az embereken, és helyet csinált a nőnek! A társai megtapsolták. Egy öregasszony beszólt:
– Mi van, a manökennek itt a hawaii, a cekkeres maminál meg kiolvadhat a csibezúza.
Kattogtak a fényképezőgépek, valaki videózott, talán még rólam is csináltak közelít, két óra múlva meg egy villanásra bevágnak a BBC világhíradójába: „Trouble in Budapest, Revolution on the Margit bridge…” De jó, gondoltam, benne leszek a tévében. Majd a neten megnézem a felvételeket. Egyre többen tűntek túl indulatosnak, miért? Olyan szép az idő. Néztem a Dunát. Lassan sétáltam Buda felé. A hátam mögött elhalt a ricsaj. Enyhe szél fújt, a víz fölött mindig fúj. Áll a híd, folyik a víz. Aztán dudálásra eszméltem fel. Rendőrök közeledtek Budáról, kettes sorban, ütemre lépkedtek, a megafonba üvöltött egy kellemetlen lágéjú hang:
– Önök itt engedély nélküli gyülekezést tartanak, kéretik a híd elhagyása, a törvényellenes cselekedet folytatólagosságának abbahagyása…
Valaki izgatottan rágyújtott, most lesz az attack, a Margit hídi csata. Még jó, hogy itt a hídon nem lehet könnygázazni, mert vinné a szél a víz fölé… Álltunk, álltunk, nézegettük a rendőrök komótos ténykedését, biztos mindenki abban bízik, hogy a tüntetők is megunják és hazamennek. A díszletek mindenesetre szépek. A majdnem felújított hídról, rálátni a Parlamentre, idelátszik a Gellérthegy… És a házrengeteg, a városi szmogtól elkoszlódott falak, vitorlamód feszülő reklámmolinók.... Elsétáljak, maradjak? Meddig tart a rendőröknek ötven ősmagyar? Zajlik a történelem itt és most, vagy ez csak egy közönséges dugó? Stau, ahogy a németek mondták. Újabb rendőrautók érkeztek, rohammentők is, meg rabomobilok.
– Felszólítom Önöket, a cselekmény befejezésére! Aki ellenáll, törvénybe ütköző cselekedetet hajt végre, a Btk…
Közeledtem a budai hídfőhöz, gyakran hátrapillantottam. Minek siettem volna, bedugult a város. Nincs egérút. Nézegettem a Dunát. Valamit vitt a víz. Sirályok repkedtek egykedvűen, kacsák úszkáltak célirányosan… Semmi különös nem történt az életükben. És ekkor hallottam a villamost, épp gyorsított. Fussak megint? Kétszáz méter a megálló. Hagytam elmenni. 2 perc, és jön egy másik. Remélem.