A Duna mentén, az erdőben lakik a Pánsípos Ember. Anyám szerint az egy hajléktalan, büdös cigány, szerintem inkább egy görög istenre hasonlít, félig ember, félig állat. Anyám mindig csúnya dolgokat mond róla, pedig nem is ismeri. A Pánsípos Ember kicsit öreg. Szerintem öregen is szép az ember. Van ronda is, de ő nem az, nem is öreg, csak a hosszú haj meg szakáll miatt csúnya. Tetszik nekem. Van egy titkos kecskecsapás, csak én ismerem, nem tévedek el, a folyó mentén rátérek a keskeny ösvényre, negyed óra alatt nála vagyok. Az a foglalkozása, hogy füveket gyűjt. Az erdő tele van gyógynövénnyel, ismeri mind, összegyűjti, eladja a városban. Szeretem a nagydarab férfiakat, az ölelésüket főleg, jó érzés az erős ölelés, annyira jó, hogy azt se bánnám, ha agyonnyomna, de a Pánsípos Ember nem ölel meg soha. Csak magyaráz a füvekről, meséli, hogy ez vagy az mire jó. Például ha csalódás ér, vagy más lelki megterhelést kell elviselni, igyak aranyvessző-teát. Azért ilyen csodálatos ez a tea, mondom másnap neki, mert a gyógynövények angyala ott áll az erdei aranyvessző mellett, megáldotta. Ő erre azt mondja, hülye vagyok, az anyám telebeszélte mindenféle hülyeséggel a fejemet, mert egy rohadt kurva, és azt akarja, hogy belőlem is az legyen. Szégyelljem magam, még csak tizenhat vagyok, és máris dörgölőzők mindenkihez, állandóan a férfiakon meg a varázsláson jár az eszem.

Csúnya dolgokat mond anyámról, pedig nem is ismeri. Büdös cigány, igaza van anyámnak.
Inkább mégis görög isten. Összegyűjti a növényeket, beviszi a városba hetente egyszer, a legjobbakat nem adja el, az megmarad nekünk. Szeretem, ha úgy beszél magáról és rólam, hogy nekünk. Megfőzi a teát, sodor egy cigit, telerakja illatos füvekkel, megkínál, azt mondja, meséljek valamiről. Akkor én beszámolok a férfiakról, hogy melyiket miért szeretem, aztán beszélek össze-vissza mindenről. Ha nagyon jól érzem magam, össze-vissza beszélek, nem gondolom meg a szavakat, ki akar jönni belőlem mind. Elmeséltem például, amit anyámtól hallottam, hogy egy nő életében nincs vesztett ügy. Élt régen egy férfi, ijesztő és magányos, úgy élt, mint az állatok, senki sem tudta megszelídíteni. A jósorsa viszont egyszer arra küld neki egy gyönyörű asszonyt, Istárt, akinek egy csapásra sikerül embert faragnia a vadállatból. Úgy csinálja, hogy felhúzza a szoknyáját és megmutatja a punciját. Így szelídítette meg az első férfit ezen a világon egy asszony. Tetszett a történet a Pánsíposnak, de azt mondta, vigyázzak magamra, mert ha így folytatom, nem lesz, aki feleségül vesz, nem kellek a végén senkinek. Kicsit igaza lehet ebben szerintem, a mi falunkban a lányoknak egyáltalán nincs egyszerű dolga, nagyon komolyan veszik nálunk a házasságot. Le kell vizsgázni az anyós előtt minden mennyasszonynak.
A mi folyónk csodálatos, legalábbis ez a szakasz itt, a falunk mentén. Annyira tiszta, hogy állítólag, ha teliholdkor egy szerelmespár együtt néz bele a folyó vizébe, megláthatja a legutolsó öngyilkos arcát. Ide hozza le a mennyasszonyt lagzi előtt egy nappal a vőlegény anyja, hogy megtudja a család, milyen lányt választott a fiú. Megy az öreg cigányasszony meg a szépséges cigányleány a parton, odaérnek egy réthez. Kíváncsi az anya, mennyire jószívű a fia választottja. Illatos növények mindenhol, friss, színes virágok, a nők lépéseitől száz tarka pillangó szál fel ez égig. Egyetlen aprócska virág hervadozik. Ha a lány észreveszi, és azonnal hoz a markában vizet, meglocsolja a szomorú növényt, tudja az anyós, hogy jószívű feleség lesz. Ez a lány sajnos nem veszi észre a hervadt virágot. Szól az asszony, lányom, szaladjál, hozzál vizet, locsold meg azt a száraz növényt! Ha a lány ártatlan, nem folyik ki a víz a kezei közül. Ennek a lánynak kifolyik sajnos, lyukas a marka. Most már tudja az asszony, hogy a menyecske nem szűz, ki lett már lukasztva. Arra vágtat egy fekete csikó. Ha elnyargalna a lány mellett, megnyugodna az anyós, hogy ha nem is szűz, de legalább nincs varázsereje a mennyasszonynak, nem tud jósolni, babonázni. De a csikó megáll és fejet hajt a szépség előtt. Ekkor a cigányasszony már elég szomorú. Sétálnak tovább, találnak egy madárfészket, tele fiókával, az anyamadár sehol. Ha gondoskodó fajta ez a lány és jó anya lesz belőle, betakargatja a fiókákat. Mondanom sem kell, mi történik, ez a lány simán elmegy a visítozó fiókák mellett. Így járja ki sorra az összes többi próbát is. Kiderül róla, hogy lusta, csalfa és boszorkány, de még rossz anya és ráadásul mohó ember is, mert az út során talál a fűben egy aranygyűrűt és zsebrevágja, ahelyett, hogy odaadná az anyósának.
Minden próbát rosszul teljesítettél, lányom, mondja neki a végén az öregasszony. De ne feledd, egy nő életében nincs reménytelen helyzet, mindenre van megoldás. Menjél, mártózz meg a folyóban, mert annak a vize olyan tiszta, hogy varázsereje van. Aki abban megfürödik, kívül-belül megtisztul. Mosdjál meg és tiszta lesz a tested, igyál a vízből, tiszta lesz a lelked is. A lány elszégyelli magát, hálálkodik, megígéri, hogy soha többé nem lesz lusta, csalfa, mohó, nem kívánja meg más ember szeretőjét vagy ékszerét. Aztán kifüröszti magát.
Anyám utálja az ígérgetést, mi nem foglalkozunk esküvőszervezéssel. A kártyajóslással is jól lehet keresni. Az emberek félnek a jövőtől, bizonytalanok, ezért ígérnek egymásnak fűt-fát, így nyugtatgatják magukat. Megnyugszanak, elbizonytalanodnak. Aztán meg rohannak hozzám. Nincs szükségem kártyára a jósláshoz, tisztánérző vagyok, ráhangolódok külön-külön minden emberre, és úgy. Általában ugyanazt a négy vagy öt dolgot akarja hallani mindenki, gyerek, pénz, ház, karrier, esetleg nagy utazás vagy váratlan szerencse, nem nehéz ráhangolódni.

Szép állat a pillangó, szép a szárnya. Undorító, olyan, mint a légy, érzem a lábait, ha rám repül, kapaszkodik, csíp, bámul, aránytalanul nagy szemekkel. Nem szeretem a lepkéket. A városban szeretik. Beleteszik egy díszdobozba, aztán a hűtőbe, lefagyasztják és csak másnap veszik elő. Hatalmas, trópusi pillangókról álmodoznak az emberek, de az itt nincs, tiltja a törvény. Nincs trópusi pillangó, káposztalepke van. Bebábozódnak, kikelnek, aztán lepkeháló, doboz, utána hűtő, a szárnyukkal csapkodnak még párat, lassulnak, megdermednek. Lepkék egymás hegyén-hátán, behúzott szárnnyal, mintha aludnának, álmukban egymásra kenik a hímport.

A városokban túl sok húst esznek az emberek, ráadásul rosszat, nem tudják, milyen a jó. Egy tisztességes gazda törökbúzával hizlalja a disznót, moslékkal, kukoricával, esetleg főtt krumpli. Sajnos van, aki csirkebelet és darált malaccsontot is megetet velük. Igen. Sajnos. A városban az esküvő miatt veszik meg a pillangókat az emberek. Kinyitják a dobozt, meleg van és fény, életre kelnek a lepkék, csodás látvány, mint a mesében, mint egy rajzfilm. Szanaszét repülnek, a násznép és a mennyasszony vállára, hajára, aztán nem tudni, hová, messzire, el, gondolom egy káposztára. Megrágnak ezt-azt, esznek, isznak, éldegélnek, a végén ők is elpusztulnak, a rovarok sem élnek túl sokáig. Száz tarka lepke vagy fehér, meg lehet rendelni, nem nálunk, a faluban az egyik család ezzel foglalkozik. Lefagyasztják a lepkéket. Viszik a városba, esküvőkre, mindenfelé, és nem csak ezt, hanem a húst is. Összeállítják az ünnepi menüt, hogy egyék meg az emberek. Rántott hús, sült hús, töltött káposzta.

Aztán eljönnek hozzám az ifjú házasok, hogy meséljem el a közös jövőt. Mert mi már tervezgetünk ám, mondják mosolyogva, közben szorongatják egymás kezét. Nincs szükségem kártyára a jósláshoz, de muszáj megmutatni nekik, hogy ezt vagy azt honnan tudom, csak akkor hiszik el, ha látják. Megmutatom a kártyákra festett képeket. Ez a Főpapnő, ez a Remete, az meg a Kiegyenlítődés. Van olyan kártya is, ami azt jelenti: én. Van te, vagy ő, de olyan nincs, hogy mi.

Biztos nem leszek a Pánsípos felesége, nem illik hozzám. Hozzám valami művész illene, költő, festő vagy színész, ráadásul én nagyon szép vagyok, ő meg ronda, ezt a hülye is látja, nem kell hozzá különleges képesség. Nem akarok a felesége lenni. Annyi csak, hogy egyszer-kétszer azért megölelhetne.