Tudni kell, hogy a nagymamám Mosonmagyaróváron lakik. Nem is bent a központban, hanem szinte félúton Óvár,és Máriakálnok között. A Mosoni-Duna mellett. Kiskoromban mindig levitt a Duna partra,volt ott egy játszótér.Libikóka, hinta,és egy kis homokozó. Szinte a víz szélén. De nagyanyám sose engedte hogy a víz közelébe menjek, mondván veszélyes. Nem értettem miért. Pesti gyerekként nap mint nap láttam a Dunát, ment fölötte autó, villamos a hatalmas víztömeg beleolvadt a szürke hétköznapokba, nem számított különbnek a lámpaoszlopoknál,járdaszegélyeknél. De a Mosoni-Duna megmozgatta a fantáziámat. A kanyargós víz, a belehajló faágak, a rozoga ladikok vadregényes tájat rajzoltak.

Ráadásul itt volt a "Révész meséje". Ezt a történetet késöbb hallottam. A templom elött, vendégségben, főleg az idős asszonyok emlegették. Egyszer rákérdeztem a történetre. A szomszéd néni egyből hellyel kínált és belefogott a mesébe:

-Sok-sok idővel ezelött élt itt egy gazdag ember a családjával. Nagy földjük volt, rengeteg állatuk,hatalmas vagyonuk. És volt az embernek egy csinos fiatal lánya. Sok gazdag kérője akadt, de ő az apja halászába volt szerelmes. A fiú is belé. Természetesen ebben az időben az ő házasságuk hatalmas szégyen lett volna a családnak, ezért szó sem lehetett róla. De hát ki parancsolhat két szerelmesnek? A két ifjú elhatározta hogy megszökik. Romantikusan, éjszaka. Mindent elrendeztek. A lány összeszedett néhány családi ékszert, és írt egy búcsúlevelet. A fiú pénzé tette mindenét. Úgy tervezték, hogy éjszaka a ladikon átmennek a folyó túloldalára, majd gyalogolnak a következő városig. Ott bérelnek egy kocsit,és elmennek messzire, új életet kezdeni. Egy baj volt csak. Az öreg,fogatlan Révésszel meg kellett egyezni. A fiú elment hozzá, és a Révész ráállt,hogy a lány két aranyfülbevalójáért cserébe átjuttatja őket titokban a folyón. Mikor besötétedett, a lány elindult a partra. Nagyon félt, de a szerelme erős volt. A folyónál már várta őt a Révész. A fiú még nem volt sehol. A lány átnyújtotta a fülbevalót. Ahogy kivette a zsákból,előcsillant a többi ékszer. A Révész mohó tekintete rátapadt a zsákra. Ekkor halk zajt hallottak a hátuk mögül. Megérkezett a fiú. Sietve szálltak a ladikba. A Révész esze egyre csak a lány kezében lévő kincseken járt. Úgy döntött megszerzi magának. A két ifjú háttal ült neki. Zajtalanul felemelkedett a helyéről. Majd egy gyors mozdulattal betaszította a fiút az evezőlapáttal a vízbe. A lány sikoltozni kezdett. A férfi mohón nyúlt az ékszerekért. A lány meglátta hogy kedvese fuldoklik,és kétségbeesve sírni kezdett. A férfi kitépte a lány kezéből a zsákot, majd másik áldozatát is a vízbe lökte. Majd amilyen gyorsan csak tudott tovább evezett. Maga mögül hallotta az erőtlen karcsapásokat. Hirtelen azonban hatalmas örvény keletkezett. A Révész ijedten próbált kikeveredni belőle, de hasztalan. A Mosoni-Duna régen tele volt vizimalmokkal, ezek nyomában sokszor voltak örvények. A Révész elkárhozott, a szerzett kincseivel együtt. A legenda szerint Isten azzal büntette, hogy lelkének örök időkig hajóznia kell a Dunán oda s vissza.

Állítólag ha pirkadat elött lemész a partra, s egy érmét dobsz a vízbe, megláthatod a Révész szellemét, és messziről hallhatod a szerencsétlenül járt lány sírását. Azóta rengeteg változatát hallottam a történetnek. A gyerekek bátorságpróbát kötöttek a legendához:

(Na ki mer éjszaka lemenni a partra, és érmét dobni a vízbe?)

Az idősek egyfajta szólást csináltak belőle:

( Kettőt is elkér három bokorért! Ilyen kapzsi lehetett a révész is!)

Azóta a parton mindig eszembe jut a történet. És a vizet fürkészve akaratlanul is egy hajózó Révészt keresek.