Kesztyűtartóban kávédropsz, Gyuszó mindkét lába begipszelve nyakig. Gyuszó is, meg én is ugyanolyan kötelességtudóan élvezkedve szopogatjuk le a cukortalan, keserű kávéport a cukorkáról, mint egyéb vasár- és ünnepnapokon, gipsz nélkül.

Jobb, mint a tejdropsz.

Sejtjük azért, hogy most hétfőtől péntekig autózunk valahol. Egyrészt kesztyűtartóban kávédropsz, másrészt én ki vagyok kérve az óvodából. Autózunk át a hídon, valamelyiken, amelyiknek neve van. Alattunk a vízben helikopter, kredenc, csokor, családok, cipők, cipőkből kiesett emberek, de ezt akkor mind nem tudjuk. Én tudok viszont járni, már akkor is, meg még most is. Pedig öt évvel vagyok kisebb Gyuszónál. De az én lábam ugyanakkor mindig nagyobb. Ez valami elrontott szabály lehet. Ott gurul a kerekünk, kiabálom a hátsó ülésről kitérdelve, ráhomorodva az ablakra. A csomagtartóra gumipókozott tolókocsi persze meg se rezzen, a kilátást is csak agresszívan kitakarja. A Skoda nyitott elefántfülein kanyarogva fütyül a szél, most észreveszik, hogy nem viccelek.

Gyula, azonnal állj meg.

Eltörött a féltengely, mondja összehúzott képpel bőrkabátban Apa, később a taxis is, meg az az ember, aki bikázza a Skodánkat. Gyuszó is mondja, mintha tudná, mit jelent ez. Anya sem tudja, csak elismétli. Eltörött a féltengely. A kutya Anya ölében nyüszít és bepisil. Budapest nem vidék, Miskolc vidék. Gyuszónak Pesten kell megműteni a lábát. Később megtudom, hogy az a kórház valójában Budán van, de egy vidéki hajlamos Budát is Pestnek hívni. A vékony, retkes Szinva sekély vidék, a sűrű, sötét Duna mélyen főváros. Gyuszó nem tud járni, de hát ő ezelőtt meg ezután sem tudott, és se nem fog tudni majd járni. A Duna is állandó, az is se nem jár, se nem nem.

Folyik.

Semmi értelme nincs a műtétnek. A jobbhátsó kerekünk a Dunába esik, mint régen Nagyanyuka majdnem, meg sok év múlva majd egy csokor virág, ami ekkor még tervbe sincs véve. Az egész városból ez marad meg bennem akkor, meg a Hősök terénél az a sok körkanyar. Hajrárepülő kiesettacsupasznő, kiabáljuk véletlenkánonban Dancs Lacival hazafelé. Úgy lóbálom az iskolatáskámat, hogy később elrepül a kezemből, és kitörik benne az összes hábés ceruza hegye, amiért otthon majd csúnyán lesz nézve.

Anya mondja, előző este beleesett egy mentőhelikopter a Dunába. Múlt héten a Cselencser miatt néz pont ugyanígy a szemeivel. A Cselencser egy amerikai tanárnő neve, aki meghalt egy űrhajóban. Semmit sem tudok a Dunáról, csak hogy folyó, szeli át, széles és megannyi. A világról se. Csak hogy csupa öblös szó. Meg hogy Nagyanyuka odajárt mellé minden negyedik vasárnap kiszellőztetni a fejét.

A Duna mellé.

Úgy is mint nő, és úgy is mint szegény vidéki szolgáló Pesten. Zsidóknál szolgált, kiszellőztette. Ha beleesett volna, vitte volna magával a zöld kredencet, a szottyos háztartási kekszet, meg a bütykös hintőporos vattapamacsokat is. Mondjuk azokat vitte így is, a halála óta se látok olyanokat. Ki tudja, hányszor esett majdnem bele.

Fontos ez, kérdezi tőlem a betelefonálós műsorok sztárja a valamelyik hídon. Rettentő hideg van, a Duna sötét és kicsit sem romantikus. Mi fontos, kérdezek vissza, akkor még nem sejtve, hogy később ő lesz a betelefonálós műsorok sztárja. Hát hogy miért akarom megfogni a melled. Nekem fontos, mondom. Otthagy. Évekkel később tudom csak meg, hogy övé lett a kereskedelmi televíziózás tulajdonoshányadának az oroszlánrésze. Nem értem, mit jelent ez, de elismétlem hangosan. Mint az iskolában a Cselencsert, meg mint Gyuszó a gipszben a féltengelyt.

Még csak csókolózni sem csókolóztunk.

A másik évekkel később egy csokorral érkezik egy másik híd pesti hídfőjéhez. Harmadjára látom életemben, minek hoz ekkora ordenáré drága csokrot. Kinevetem. Ez legalább nem sértődik meg. Dobjam bele, mondja, kívánjak valamit. Bedobom, nem kívánok semmit. Fixírozza közben az arcom, ezért úgy csinálok, mintha kívánnék. Bedobom a csokrot. Rettenetesen célzok, a kívánást sem tudom imitálni. Gyuszó még mindig nem tud járni, az a taxis rég elfelejtett minket, a kutya is elpusztult már évekkel ezelőtt.

Ott landol a csokor a hátsókerekünk és Nagyanyuka kredence, a hintőporos vattapamacsok meg a mentőhelikopter mellett. Ennek úgy kellett a mellemet a kezébe adni.