Margit fiatal tanárnő. A felnőttszakképzés területén dolgozik, nyolc éve ment nőűl a hírhedt színházrendezőhöz, Árpádhoz. Szakmájukban elkötezelettek, közös gyerekük nincs.

Margit és Árpád a Híd cukrászdában élnek. Tartóemberek. A társulat anyagi és emberi fenntartása, a huszonéves diákok családi- és lelki életének számontartása szeretett munkájuk velejárója. Anyagi, egészségügyi, és családi problémáik nem haladják meg a magyar értelmiségi átlagot: heti három nap láthatás Árpád előző házasságából származó fiának, lebénult nagymama Margit édesanyjának háztartásában. Genetikai örökségük szerencsés, rendelkeznek némi családi örökséggel is, és a vele járó gyásszal, alkoholproblémáik időszakosak, vagyis – bírják.

A Híd cukrászda az otthonuk – itt isszák meg kávéjukat és unikumjaikat, itt alakítják művészeti elképzekéseiket, itt rendelnek süteményt Árpád fiának, és itt foghatják meg négyszemközt egymás kezét, míg a gyerek a marcipánfigurákat nézegeti.
Árpád majd megvalósítja a Meztelen Embert, Margit pedig a Meztelen Lányt. Példát fognak mutatni, tűrőképességből, bizalomból, kíméletlenségből, gyöngédségből, őszinteségből és hitből. Választott művészi megoldásaikhoz képzettségük, gyakorlatuk és felkészültségük megfelelő.

Fogják egymás kezét a Híd cukrászdában.
Ide ültek be, a megismerkedésüket követő első hosszú beszélgetésekre, amikor nem tervezték még, hogy ez lesz az otthonuk. Költözhettek volna Margit apró garzonlakásába, ahol nem fértek volna el Árpád halott művészbarátainak életművét tartalmazó dobozaitól, amúgy is ott lakott Margit öreg barátja, a munkanélküli gyártásvezető, aki éjszakai árufeltöltésből tartja fenn önmagát és kilencvennégy éves édesanyját.

Albérletet vettek ki.
Konyhaasztaluknál zokogtak a nagyvárosi éjszakában bolyongó, elvált, elhagyott, elkeseredett lelkek, akik esetleg épp azt az éjszakát nem élték volna túl, ha nincs melettük két idegen. De nem voltak kivételek ők sem. Itt esett meg az is, hogy Árpád a Soroksári Dunaágba gázolt volna, amikor Margit egy keserves pofonnal visszafordította az életbe. Első csöngetésre ajtót nyitottak és letelepedési engedélyt adtak határontúli művészeknek, állás- és hajléktalan bűvészeknek, szerelmi bánatot évek óta húzó, korosodó lányoknak, az önálló élettel először próbálkozó diákoknak. De nem voltak kivételek ők sem. Itt esett meg az is, hogy Árpád egy keserves pofonnal szembefordította Margitot a halállal.

Margit nem kivétel. Fél, összetört – fél. Félelme és félsége nem látszik rajta, mosolyog, dolgozik, tanít.
A kölök neve Szabadság. Aznap így szólt Margithoz:
- Margit, egyesüljünk.
Margit tudta, az ilyen ajánlatot meg kell becsülni.
- Szabadság, fogod te ezt bírni?
- Bírom.
A házibuli részeg vidámságában, lelkük a határtalan fantázia számos formájában egyesül. Egy nagy és erős húszéves kölök könnyedén átmászhat a negyedik emeleti gangról szomszéd a háztetőre, ellentétben egy pici és gyönge tanárnővel, aki két kézzel tartja. Szabadság még pilanatnyi mámorában sem engedne meg magának akkora felvágást, hogy mindkét lábát eleressze, ha nem bízna meg Margitban úgy, ahogy csak egy untermannban bízni lehet.
Hajnali szürkületben sétálnak át Margit hídon, a Budai rakpartról nézik a napkeltét, és a Szabadság-hídon jutnak vissza Pestre. Körbesétálják a várost, míg a hazakísérést eldönti az út – a reggel Margit és Árpád konyhaasztalánál éri őket. Árpád leugrik gyógysörért – kibírt huszonnégy óra Szabadságot, ahogy Margit kibírt nyolcvan kiló Szabadságot.

Margit és Árpád a Hid cukrászdában tartják…
Nem kivételezettek. Nyomorékok és otthontalanok ők is. Albérletük romos, a világban gazdasági válság, az országban pláne, a házban verekedések. Árpád művészeti projektjének ötletét honlapjukról vette le a multinacionális telefontársaság, Margit munkaerejével az alapítványi iskola él vissza.
Ajtajukon csöngetnek, akik elvesztették munkájukat, lakásukat, házastársukat, gyereküket és hitüket.

Nem kivétel Árpád sem. Fél és fél. Nincs láthatás, ha hajléktalanszállón élnek, az albérletben nincs ágy, csak – a szerkesztőségeket felszámolják.

Margit és Árpád Híd a cukrászdában.
Tarts ki még kislány, lesz sziget, csak egy picit várj! Tartóemberek vagyunk, –neked sem állna jól, ha szállsz.
Mert Margitot megkísértette a Szabadság. Hogy kitárja két kezét az ország szimbólumán. Megmutassa a Meztelen Embert és a Meztelen Lányt, és belekiáltsa a szélbe – Nem vagyunk kivételek! Engem tarts és tartsalak csak téged!

Margit és Árpád Híd keze között elaltatja az öreg kutyát, gödröt kapar, felmossa a szőnyegről a foltot, ahol a szobavécé áll.

Híd kezük leírhatja a szót – Szabadság.