Akkor kezd gyanakodni, hogy nem szokványos konyhai malőrről lehet szó, amikor a pincérlány izgatott Azonnal hívom a főszakácsot! kiáltással elrohan, majd a sarkában csörtető séffel és az étterem tulajdonosával tér vissza.

Kínosan érzi magát, és amennyire a szeme sarkából fel tudja mérni, már az egész étterem őt nézi. Megigazítja a tányérját, megköszörüli a torkát és egy ugyan már, nem történt semmi mosolyt erőltet az arcára.

- Kedves Uram, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Hopka Antal vagyok, az étterem tulajdonosa. Nagy megtiszteltetés számunkra itt üdvözölni Önt eme páratlan esemény kapcsán! - és Hopka Antal elragadtatva két kezébe emeli a halászleves tányért, beletekint, arcán fénylő mosoly ragyog fel, majd odanyújtja a megilletődött séfnek is szemrevételezésre.

- Páratlan esemény?- dadogja. Most már biztos benne, hogy valamit végérvényesen félreértett.

- Pardon, megengedi? – szól a séf és reszkető kézzel belenyúl a levesbe, két ujja közé fogja az idegen tárgyat és úgy emeli ki, mint aki golyót operál ki egy vérző hátból. Hanyagul a mellette álló műtőssegéd kezébe nyomja a tányért, melynek következtében a pincérlány fehér blúzára loccsan egy nagyobb adag a zsíros léből. A sebész óvatosan kötényébe törli a tányérban talált anomáliát, megtisztogatja, majd még mindig két ujja közé fogva feltartja a levegőbe. Egyszerre sóhajt föl séf, igazgató és pincérlány. Meg néhányan a szomszédos asztaloknál.

- Uram, kérem, megengedi, hogy egy közös kép készüljön rólunk? - szól Hopka és nem is kérdés volt ez. Int nyomban a blúzát törölgető lánynak, aki elszalad a fényképezőgépért. Ő kérdezni akar, de a szakács megragadja a tenyerét és óvatos mozdulattal belehelyezi az izét.

Fénylő fehér kagylógyöngy süpped a tenyere egyik mély, izzadt barázdájába. Mutatóujjával megérinti.

- Ön a hatodik, ugye, tudja? – vigyorog a főszakács.

Hopka az asztal elé állítja, be középre, baljára - kezében a halászleves tányérral - a főszakács lép, jobbján pedig Hopka igazgatja sárga nyakkendőjét.

- Kérem, mutassa a gyöngyöt a kamerába.

A pincérlány lenyomja a gombot, ő összerándul a felvillanó vaku fényétől, ettől végre magához is tér.

- Kérem, elmondanák, miről van szó? Semmit sem értek. Mi ez az egész?

Hopka nyakkendője kifehéredik egy pillanat alatt, s kiszól a ponty a tányérból:

- Fogadok vidékről jött a szerencsétlen.

A főszakács visszanyomja a tátogó fejet a lébe és zavartan Hopkára les, aki idegesen kutat a szavak után, de nem leli egyik zsebében sem. Kiderül, a pincérlánynál vannak, ő szól ámulva: - Nahát, az úr még sosem hallott a Dunából felbukkanó gyöngyökről?

Fejcsóválás.

- Nem is tudja, mekkora szerencse érte ma magát?

Fejcsóválás.

- Nem is tudja, hogy maga a hatodik?

Fejcsóválás.

- Naháááát.

- Drága, Uram, meg kell tudnia az igazságot. Bár én avathatnám be. – Hopka sietve az órájára pillant.

- Találkozóm van ugyanis. Uram, főszakácsunk hoz magának egy másik tál halászlevet, és kérem, legyen a vendégünk, igyon a legjobb borunkból. Mártácska, ide hallgasson. Maga most kihozza a bort, leül a kedves vendégünk asztalához és elmesél neki mindent töviről hegyire. A többiek majd felszolgálnak addig. Drága Uram, érezze jól magát, és vigyázzon nagyon erre a kincsre.

Mártácska elpirul, Hopka a gyöngyre sandít.

Péter magára marad Mártával, aki jobb mellén a halászléfoltot dörzsöli, mire szólni tud.

Három éve történt… Tele volt velük az újság… Imre bácsi (71) és Ilonka néni (67)…Az asszonynak volt egy tucat daganat a testében. Jártak orvosról orvosra, mindhiába. Senki sem tudta meggyógyítani. Elviselhetetlen fájdalmai voltak, meg akart halni. Imre bácsi meg nem akart nélküle élni… Elhatározták, együtt vetnek véget az életüknek. Feljöttek az utolsó vonattal Kecskemétről és kisétáltak a Petőfi hídhoz. Ott átölelték egymást és együtt ugrottak a Dunába… A Lágymányosi hídnál fogták ki őket. Ilonka néni már halott volt, de Imre bácsi túlélte a jeges Dunát… Ilonkáról zuhanás közben leszakadt a gyöngysor. Imrétől kapta az első házassági évfordulójukra… Eltűnt a Dunában. Azóta időről időre előbukkan egy gyöngyszem, s úgy hírlik, a megtaláló élete egy csapásra szerelembe fordul. Péter a hatodik, akinél felbukkant a gyöngy…

Morzsolgatja a gyöngyöt a tenyerében. Editre gondol. Vajon boldog azzal a fiúval Korinthoszon?

- Ez a történet Imre bácsiról és Ilonkáról, ez tényleg megtörtént, Márta?

- Megtörtént, Péter.

Este kisétál a hídhoz, leül a rakparton. Üldögél, nézi a vizet, odaképzeli az egymásba kapaszkodó Ilonkát és Imrét. Mellette a lépcsőn kőbe vésett sorok. Bogarássza az utcai lámpa fényénél:

A bánat? Egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.

- Holnap benézek az étterembe. - gondolja.