„Alulírott Marschalkó János, felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy önnön kezemmel vetettem véget életemnek. Döntésemet szabad akaratomból hoztam, elhatározásomat nem befolyásolták, halálomért nem vonható felelősségre senki.”
Így kezdődik Marschalkó János búcsúlevele, a szobrászé, aki egyesek szerint elfelejtett nyelveket faragni a Lánchíd oroszlánjainak. Néhány nappal félresikerült öngyilkossági kísérletét követően mégis készséggel válaszolt munkatársunk kérdéseire.
-Szobrászok általában nem szoktak öngyilkosságot elkövetni. Az ilyesmi jobban illik az írókhoz költőkhöz, Meséljen. Mi történt?
- Meglehet. De egyszer csak mégis ott találtam magamat a hídon, kezemben a tervrajzokkal. Túl sok kritika ért az utóbbi időben.
- És akkor ugrott.
- Nem tegeződhetnénk?
- Könnyebb lenne, valóban.
- Akkor tegezz nyugodtan.
- Rendben.
- Szóval, akkor ugrottál.
- Igen. Belevetettem magam a Dunába.
- De most mégis itt ülünk és beszélgetünk.
- Mert kifogtak.
- Kik?
- Hajósok.
- És akkor most úgy érzed, hogy újjászülettél?
- Nem vagyok vallásos.
- Szeretsz tőmondatokban fogalmazni.
- Igen. A tőmondatok megnyugtatnak.
- És mi zaklat föl?
- A galambok.
- A galambok? Mégis miért?
- Viszolygok tőlük. A patkányokat ellenben kimondottan kedvelem.
- És a Lánchíd oroszlánjainak nyelveivel mi van?
- Mi lenne velük?
- Egyesek szerint hiányoznak.
- Szerintem nem.
- Pedig én úgy láttam, hogy…őőő, én nem láttam.
- Nem nyitnék erről vitát.
- Rendben, de most akkor vannak, vagy sem?
- Nézőpont kérdése.
- Számomra egy nyelv nélküli oroszlán, csak egy nyelv nélküli oroszlán.
- Tiszteletben tartom az álláspontodat.
- Nem gondoltál arra, hogy kritikusaidnak igazuk van?
- Nem.
- Én ezt nem értem. Ha nem adtál nekik igazat, miért akartál öngyilkos lenni?
- Jó ötletnek tűnt.
- És visszatekintve?
- Elég hideg volt a víz.
- Mindössze ennyi a hozzáfűznivalód?
- Ennyi. Mégis mit szeretnél hallani?
- Nem is tudom. Mondjuk, egy elfogadható választ.
- Szerintem ez elfogadható.
- Értem. Mihez lenne most leginkább kedved?
- Befejezni ezt a beszélgetést.
Lapzártánk előtt néhány perccel kaptuk a hírt, hogy Marschalkó János másodszorra nem bízta a véletlenre. Lakásában főbe lőtte magát. Temetéséről később intézkednek.
