Azon az éjszakán barlangomban feküdtem, és görögdinnyehéjból kanalaztam rózsaszín-kásás agyvelőm szívét fekete magjaival. Nem ehető anyagom is sorra megrágtam, majd kiköptem, sőt olykor le is nyeltem. Évek hosszú során életem partja telis-tele lett hősies, örökzöld, fekete szemek dinnyemagjaival, melyek kikelnek, lábra kelnek, legelik a szent tehenek Indus és Gangesz partjait, hiszen bennem bőgnek és kérődznek, a vadállatok vadásznak, ölnek, (gyakran engem!), nyuszik mint én, szívemen lapulnak, mert az ős vagyok, az őssejtig minden ős, több a soknál, ami vagyok, Egy Egység, mely sokasodni foszlik a rejtélyes, titkos talány, a világ egy zöldes görögdinnyehéj-barlangtartomány, kis ladikom fekete szemekkel, sikló nyelvezettel. Habos, tajtékos tarajokon szívemből fodrozódik tova a Duna görögdinnye-hajó: Pannónia, Hungária. Megátkozott Föld. Megátkozott a Föld, kun, tatár, székely, pártus, sumér India, hun India -
Kezed kezemben: semminkben a hajó és hajósa táncolunk szeles, szélvédett tavaszon a Margit-szigeten, a Nemzet hajóján energikus táncom veled szelíd őz űr szemében rózsaszín hegedű-testen a vonó a Duna szeleiben a Margit-hídon Attila király fényhuzalaimon kisujjam hegyén a gyűrű, a másik Attila fütyörész nótáját vad, vagdalkozó hajnalokon viszi a szél fülemüle, csalogány és pacsirtadal tűzvirágos kalapját, belefér a világ, és kiüríti kalapját, leveti mázsás hátizsákját, a világot.
A Duna egy izzó, parázsló pecsét, Skarlát betű a testen fekélyes bőre, szétrágott dunnám szájában rágcsálók lakomáznak, falatoznak, és pelyhes, puha paplan az ég pehelykönnyű iszony, halott istenek bűzlő, oszló-foszló tetemén ringatózik ladikom nádasok, szellők susogó-sustorgó zizegésén nádirigók között hattyútollas párnacsatánk.
Attila kalapja éppen mint Vivaldi, Corelli, Bach száll tavaszi széllel a füttyszó, kék égen csókjaim dala, pacsirták aranyhaja, búzakalász, hárfaillatú ösztön élete a láz, a tűz ciklikus fúgatémái, míg én adózom, adósa vagyok e nedves, lucskos sorsnak, a ténynek, hogy magyar vagyok a latyakban, a folyó élet egy mocsaras ingovány nyomorúságában, mocsárvilág a lét.
E nyelv tűzvirágokat, töviseket égetett a szél homlokom koponyáján-
Dinnyehéjhajóm laposa a Margit-sziget drágakő lakosa, magosa, de nem magaslata a Gellért-hegy így szólt: „őseid hegyét ne hagyd védtelen”, Szivárványszem, még ha széllel szemben is könnyebbülsz csak meg egy kicsit lesz kellemetlen a permetes huzat világ-áriája, de Te vihar vagy, orkán, szökőár, és beszél a hegy: „ hőseink, kik életük áldozták, széllel szemben pisáltak a Magyar Szabadságért, így nagyon szerettek szabadon élni, és a Nagyboldogasszony természetesen űzi az ördög-fikat, hulla-hopp karikákat dobál utánuk, ha nincs határuk -
Celláink fészkein csigolyák kategóriáiban a parancsolat: légy hű magadhoz, hisz szabad szellemed árja maffiák reszkető térde kalácsa a Te nyomorod, szabad szellemed rettentő Energia = tömeg szorozva fénysebesség a négyzeten. (Szeretem, ha szelíd, hű és szeret.) Biztosan máshogy is le lehetne írni az fényes energiát, de nem jut eszembe más …, szeretett fizikusaink, matematikusaink előtérben a háttér üvöltő szele.
Ezen Energia született 2002 januárjában Chicago-Szentháromság határtalan Hármas végtelen- hegyének lábainál kinyíló és bezáruló rózsák szerelme piros csókjain csörgedezett két magyar nyálkahártyájában a Duna, és erődvonal-rendszerén harcoltak a rómaiak, halászok bástyájából kifogták várak vizes árkaiból a pontyot, süllőt, harcsát, csukát, pisztrángot, keszeget.
A Budavári Nagyboldogasszony Templomában azt hitték az apostolok, hogy palira vehetik a Magyarok Nagyasszonyát, ki míg fekete könnyeit hullatta vala, lőn, és hömpölygött a nagy pesti dunai árvíz és a japán szökőár, és igaz, hogy elmosta a várost, de a tatárokat úgy megrémítette, hogy hanyatt-homlok fájlalván fejüket menekültek az országból a Marsra.
Akkoriban élt egy liliomos, tövises vaskoronás királylány, ki egy parányit segédkezett a Világ Királynőjénél nehéz munkájában, mert pusztított nemcsak a tatár, de a Fekete Halál, a pestis is kaszált uraságok földjein emberfejekkel dobálózott az égre, ezt megelégelvén a Mennyek Királynője antibiotikumot fújt a város felett, azóta is ott él a budavári Szentháromság téren hálából felépített Mennyei iránytűben, manapság mászókának használják a turisták, frissítő italaikat szürcsölgetvén. Szent István királyunk lovas szobrát megtűri maga mellett az Asszony, mert még áll, de letiltották róla mind a sas-madarat, és képzeljétek, az oroszlánt is, a pelikánt meghagyták, mert szeretik az állatkínzást, lassan elfolyatni vérünk, így teljes gyönyörük, és valahogy a pelikánoktól nem fosnak és hugyoznak a gatyájukba, hogy esetleg nem repülne el a vashatos vagyon egészen Chicago Lakeshore Drive-ig. No.
Eközben a Halál kultúrája és természetesen a hétfejű sárkány jócskán megszorongatta minden szépség Asszonyok Asszonyát. Idővel a túlsó partról, távcsővel merte szemlélni, nézegetni, hogyan fésüli aranyhaját, miként szabadul tetveitől, mind egy-egy lehallgató készülék, poloska. No. Repülő csészealj, avagy cirkáló imaszőnyeg híján az Asszony hadsereg nélkül maradt, csak parazita szemek leskelődtek leselkedvén a lesipuskás papa-razzik.
Az Asszony mögött rendezett hadállásban felsorakozott a kék ég és természetesen a Duna. A kék ég segítette, a Duna hátba támadta, de férje acélos páncélt, majd golyóálló mellényt, atom biztos bunkert terveztetett fizikusaival, kémikusaival, így mentette meg az egyiptomi menekülés idején Asszonyát, József ott volt, de lemaradt egy kicsit.
Margit-szigetünk drágakő lakója menedékén azóta is ott kuporog fehéres, szürkés sirályok vitorlázó repülő szárnyai manőverező szárnyalása táncos irányító központjaival ősök ősei szemében, örök esőben. Kék égen, fehér sirályok szárnyain egy-egy cipő, így egyensúlyoz, navigál a tér, és kifolyik szemünk a Duna, szűk, rab út a költő lábán, ezért nem tudja rendezni közös dolgait a rózsás rózsadombot, a rózsaszínes, kásás agyvelő zamatos levét, szelíd őz tigrisszemét, bánatos arcát eltemeti rothadó ég muskátlivirágai közé a pacsirtadalt.
Művi sugarak bogáncsként ragadnak testünkön a Gellért-hegyi emelkedőn a stációk erőltetett menete mai magyaroknak. Záporozik a halál, és mi szakadék mélyén napozunk a borzalomban lőnek és záporozik a halál, és Fehér Ló Fia Chicago légterében is nyerít, hogy hol vagy fanyüvő, vasgyúró, hegyhengergető, hol vagy, mert hiányzol, Tengernek Tündöklő Csillaga!
Mágus-barlang pálos Sziklatemplomában, az elme holdudvarában Krisztus teste voltam a keresztfán. „Kijájok” száraz kenyéren és vízen a Dunán sok ecettel.
És ima-dunnámból folyik-folyik a bölcs közöny a Dunán közönyös napsugarak szeretkeznek hullámok habja csókjaival. Fényes közönyár a Napba öltözött Asszony ontja melegét a határtalan szerelem, nem viselik el, kár, hogy elszállt a nyár, és oly sok a banyás fiatal szépecske leány a Dunán, a korzón, kéz a kézben. Krisztushabarcs.
Neve: Indus és Gangesz, Tigris és Eufrátesz
Született: 1905. április 11. ( a költészet napján)
És cipőjéből kifolyt, mert végtelen nagyra nőtt a Duna virágok világa, világok virága keserűen kínzatol, vasszegekkel veretül, míg sirályok szárnyai hűvösén pehelypaplanos, habos dunnám borul rám Margit bora és királyi palástja az ég tövises, liliomos, rózsacsodás koronája tűzpecséttel égeti fejem a rendezett rend fénykorona galaxisai, mert az ég nem mindig hunyja le szemét, olykor nagyra kitárja, és hideg forrósága ellen ott van Racine és Én természetesen, és vajon harcaink békévé oldja majd az emlékezés?
És akkor okádott, vert, tüzet hányt, tüzet fújt, égetett az üldözött, űzetett Duna, nem ám a skizofrénia, nem hasadás, főleg nem elmeél, csak egy vizes árok, parányi törésvonal, az üldözött őssejt a bűnbeesés óta. Fűvilág. Pengeél. Elmetengely.
Bánat-bánat Bánat-folyam, szutykos-mocskos szürke folyam rózsaillatú szappan, ég ízű, halszagú szappan a tükörben mosom-mosom a MAMA neve Nefelejcs arcát, mert egyszerűen nem felejthetlek dunai törésvonal, Mester és Margaréta –