Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

A Litera szerzői

Friss topikok

Linkblog

Péterfy Gergely: A vidám hajó

2011.04.16. 15:44 Duna Legendárium

Réges-régen történt az eset, még az ötvenes években, a múlt században, vagy az előtt? Már nem is tudni. Minden században cudar a Duna mentén az ötvenes évek, megtorlással teli, gyászos évtized, amikor a börtönudvarokról a haldoklók hörgése száll, a vérbírók egész nap pecséteket ütnek az ítéletekre, s a sarki borkimérésekben friss özvegyek támasztják a pultot, miközben árva porontyaik a küszöböt rágják.
 Az utcák sötétek, a kenyérben homok recseg, a bort államilag hamisítják.
 Egy ilyen cudar évtizedben történt, hogy két vidám legény ballagott a rakparton. Épp most szabadultak, de hosszú börtönéveik súlyát, mivel szemtelenül fiatalok voltak, gyorsan ledobták a vállukról, hogy szinte hallani lehetett, ahogy a Dunába csobban. Épphogy csak megúszták a kivégzést, amit szerencsétlenebb sorstársaik nem kerülhettek el, de a két legényre valahogy és valamiért rámosolygott a szerencse, talán a névsor végén voltak, talán az elején, talán valaki feledékeny volt odafönt, születésnapja volt a cárnak, vagy az első titkár egy elérzékenyült pillanatban aláírta a kegyelmi kérvényt, vagy valami más történt - már nem tudni ezt sem.
 Mindenesetre megúszták, és most kiszabadultak, és most szemtelenül boldogok voltak.
 Majdnem azt kiáltozták, hogy éljen a cár, vagy éljen az első titkár, a kormányzó, éljen minden magyarok legfőbb sámánja, de azért szerencsére végül mégse kiabáltak semmi ilyesmit. Annál jobb ízlésük volt, ösztönösen. Meg csak ott volt az a négy kemény börtönév, igaz, hogy vége volt.
 Szóval jókedvűek voltak, de annyira azért nem, hogy kiabáljanak is.
 Csak egy volt a bökkenő.
 Már négy éve nem volt dolguk nővel.
 Mentek-mentek a rakparton, és hát, mi tagadás, bizony nőt akartak, de nagyon hamar.
 Ezért vették volt erre az útjukat: mert tudták, hogy az öreg, kormos híd alatt ring a folyó vizén egy kuplerájhajó, ahová még a nagyapjuk, de még a nagyapjuk nagyapja is el-eljárt, hogy egy kis örömhöz jusson, vagy néha csak úgy merengeni, elnézni, ahogy a lányok álmosan, kócosan cigarettáznak délelőttönként.
 Itt vesztették el a szüzességüket is zsenge ifjúként, szinte még gyerekfejjel, épp a forradalom előestéjén – ó, bolond, szeles idők, ó, ifjúkor, ó, forradalmak!
 És épp hogy elvesztették a szüzességüket, és szájukban a bűn édes ízével bolyongtak a feldúlt utcákon, a lángoló barikádok és szanaszét heverő holttestek között, az ellenség rohamának közepén találták magukat, s mire feleszméltek, már a börtön bűzös matracán hevertek összeverve, vérvaros testtel. És úgy telt el a négy keserves börtönév: azoknak a lányoknak az emlékébe kapaszkodtak a legények, akik a forradalom előestéjén oly igen kedvesek voltak hozzájuk, s szorgos, izgő-mozgó kis testük emléke segített túlélni a napok, hetek és hónapok gyilkos egyhangúságát, a fegyőrök durvaságát és a rabtársak fertelmes kéjvágyának sötét és megalázó poklát.
 De mindez most semmivé lett: mentek-mentek a rakparton a kuplerájhajó felé nagy vidáman.
 Néptelen volt a  város ezen az ötvenes évekbeli korareggelen, jószerivel csak ők ketten jártak odakünn, mindenki más a szobák mélyének rejtekén rettegett, és jobb sorsért fohászkodott.
 És a reggeli ködből lassan kibontakozott a híd, az öreg, kormos szerkezet, s alatta a kuplerájhajó bizonytalan körvonalai. Talán a kelleténél, és a szokásosnál bizonytalanabb körvonalak. Mintha nem is körvonalak volnának, hanem… na de azért mégiscsak inkább körvonalak. Reggeli, elmosódott körvonalak.
 A két legény megtorpant. Egy pillanatra elbizonytalanodtak. Hirtelen a nőhiány is elillant a tagjaikból. Egy egészen rövid időre mindkettejük emlékezetében felrémlett a börtöncella képe, amelyet csak nemrég hagytak ott, olyannyira nemrég, hogy az ágyuk, amelyből kiugrasztotta őket a foglár parancsszava, még őrzi testük melegét – és erre az emlékre hirtelen honvágy fogta el őket. Mindketten roppant módon szégyellték ezt az érzést. A világ minden kincséért be nem vallották volna egymásnak. Mindkettő külön-külön, egymás elől gondosan titkolva egy pillanatra a menekülésre gondolt, s feltört benne a vágy, hogy hanyatt-homlok visszarohanjon, és sírva könyörögjön bebocsáttatásért és bocsánatért a börtön kapujánál.
 De csak egy pillanatig tartott az egész. Egymásra néztek, elvigyorodtak, és vidáman – talán egy kicsit túlságosan is vidáman - folytatták az útjukat.
 Vidámak akartak lenni, mindenáron.
 A hajó csendes volt, a tatra vezető ponton csúszós, iszamos.  Az ablakok mind csukva, belülről pára csapódott az üvegekre, itt-ott megcsorrant, mint a gyertyaviasz.
 Sehol egy durcás, boglyas fej, sehol egy reggeli köhögés, egy panaszos, unott sóhaj.
 Bezörgettek. Aztán még egyszer. Aztán harmadszor is.
 Nagy sokára csoszogás hallatszott bentről, aztán kinyílt az ajtó.
 Kortalan, arctalan nő állt előttük. Fáradtan, bambán nézte a legényeket, mint aki nem érti, mit keresnek itt.
 A fiúk beléptek, végigmentek egy folyosón, egy szalonba értek. A sarokban pianínó állt, fedele lelakatolva. A padló frissen sikálva. A fal mellett székek. A fiúk leültek. Vártak. A nő, aki ajtót nyitott, eltűnt. Talán ott maradt, kiment a pontonra. Talán belevetette magát a Dunába.
 Ültek, vártak.
 Nagy sokára előkerült egy lány, mint aki csak véletlenül vetődött arra. Aztán még egy, később újabb kettő.
 Odasimultak a legényekhez fásultan, hidegen.
 Végül minden megtörtént, amire a két fiú már oly régóta vágyott, és mire az első halvány napsugarak kibukkantak a Duna fölött gomolygó sűrű felhők mögül, ők ketten már a folyó túlsó oldalán jártak, egy széles utcán, amelyen katonai alakulat masírozott észak felé.
 Kinyitottak a kocsmák. Szörcsögtek a  sörcsapok.
 A fiúk megszomjaztak, betértek. Délre már részegek voltak, és a vendégeknek nagy hangon mesélték reggeli hőstettüket.
 A vendégek komoran, ellenségesen hallgattak.
 Azt hitték, csak ugratja őket a két duhaj, börtönviselt fiú. Hiszen ők tudták, hogy a császár, vagy a cár, vagy éppen az a magyarok fősámánja a forradalom leverése után első intézkedéseként – amit persze titkosügynökei az ellenállók nyakába igyekeztek varrni – felgyújtatta a kuplerájhajót, miközben a lányok gyanútlan, hajnali álmukat aludták.

Szólj hozzá!

Címkék: péterfy gergely duna legendárium

A bejegyzés trackback címe:

https://dunalegendarium.blog.hu/api/trackback/id/tr32831226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.