Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

A Litera szerzői

Friss topikok

Linkblog

Háy János: Ophélie

2011.04.16. 15:42 Duna Legendárium

Nem, mondta az olasz. Haza kell mennem. Hajnalban indul a gépem. A lány tudta, hogy többet nem fogja látni, hisz sem az ő, sem a fiú útját nem az érzelmek igazgatják, hanem az ösztöndíjak. A menekülés arról a helyről, ahol addig otthon voltak. Menekülni az anya elől például, aki színészi pályáról álmodozott, de végül háztartásbeli lett egy kisvárosi bankfiókvezető mellett, vagy az apa elől, aki még tizennyolc éves korában is rányitotta a fürdőszobaajtót, és egy szál gatyában végignézte, ahogy zuhanyozik, a lány látta, hogy a testre feszülő gatya dombja megnövekszik. Elzárta a csapot, az apa közelebb lépett a lányhoz, vizes volt a bőr, és törülközőt nyomott a kezébe, a puha anyag a melleihez ért, és érezte az anyag mögött az apa kezét. A fiú apja már nem élt. Alig egy hónap telt el a haláleset után, amikor az anya összeállt a fiú nagybátyjával. Egy, az anyánál majdnem tíz évvel fiatalabb férfivel. A fiú nem értette, hogy mért történik ez ilyen gyorsan, de az anya mondta, hogy ennek a kapcsolatnak már múltja van, nem is kicsi. A fiú undorodott, és megpályázott egy ösztöndíjat Wittenbergában, hogy ha az emlékeiből nem is tudja, legalább a valóságból kiűzze a szülői otthont, aztán onnan, hamarosan Heidelbergbe került, haza sem kellett mennie, sikerült onnét intézni, segített egy tanár, aki vonzódott a fiúhoz, de most nem tehet mást, haza kell utaznia, a pénze is elfogyott. Majd egy újabb ösztöndíj, mondta a lánynak, de a lány tudta, hogy nincs rá esély, hogy az az ösztöndíj újra Budapestre vezérli a fiút vagy épp oda, ahová a lány kerül legközelebb.
  Nem?, kérdezte újra a fiút, a hangja határozott volt, nem akarta mutatni, mennyire fáj. Nem, mondta az olasz. Angolul beszéltek, bár a lány kicsit értett olaszul is, a franciából nem volt nehéz megtanulni. Egyszer, amikor osztálykiránduláson voltak Rómában, akkor vett magának egy olasz nyelvkönyvet. Figyelj, nem nagy szám, mondták a többiek, mindig ez van. A lány tovább ivott, és nézte az olaszt, nem tudta, hogy látszik-e a szemén a szíve. Tényleg ne szívd mellre, mondták angolul, meg hogy buli, hát nem, nem buli, hogy itt vagyunk, s ez egy olyan ország, ahol ki is jövünk az ösztöndíjból, ha Hollandiában lennénk, akkor dolgozni is kéne az egyetem mellett, de itt tényleg csak be kell menni pár órára, aztán ihatunk. A német lányok vihogtak. Meg dughatunk, annyit, amennyit akarunk.
  Jó, oké, persze semmi, tudom, de most inkább elmegyek, mondta a francia lány. Ne csináld már, Ophéli, mondták a többiek, az olasz fiú hallgatott. Szar lesz, ha nem leszel itt. Így vagyunk egy csapat. A lány nem szólt semmit, elnyomta a cigit, még megitta a maradék sört, és elindult kifelé. Ahogy közelített az ajtóhoz, nem a kocsma mállott le róla, hanem a hangok,  a monoton zene hangja, a röhögések és kiabálások hangja, aztán az ajtó, s végül az utca, hirtelen csend, az utca hangja csend volt a kocsma után. A mogyoróscsoki jutott eszébe, hogy olyan most a hangok ragacsából kiszabadulva, mint az a mogyoró, amiről leszopogatja a csokit, már nem mogyoróscsoki, csak egy mogyoró, amit aztán összeroppant a fogával.
  A Zrínyi utcán ment, hallotta a cipőjét, ott kopogott a fülében, aztán egy másik kopogást, hátranézett, nem tudta, mit akar a férfi, hogy utána megy-e vagy csak megy. A francia férfiaknál tudta, hogy ki kicsoda, a magyarokat nem ismerte, nem tudta, milyen ruhában járnak, milyen arcot vágnak azok, akik prédára vadásznak a budapesti utcákon. Nem tudta, az a férfi mit akar. Elment mellette, sietve, összerezzent. Nem, ez nem az volt, akitől félni kell. Kiért a Gresham mellett a térre. Budán lakik, átsétál a hídon, csak annyi, és már otthon is. Milyen jó, hogy van híd, egy autó fékezett. Hogy mentek át, amikor nem volt, erre gondolt, meg az olasz fiúra, hogy mért mondta neki azt, hogy nélküle nem tud élni, hogy csak azért volt az egész, hogy lefeküdjön vele, s hogy milyen rossz, hogy csak akkor lehet valakivel értelmesen együtt lenni, ha már dugtak, mert amíg ez nem történik meg, addig mindenki játssza az agyát, s ő ezt már nem bírja, mindig mondja már a találka elején, hogy figyelj, inkább dugjunk minél előbb, nincs kedvem ezt a szart végigcsinálni, hogy jópofizunk, meg ma ebéd, holnap mozi, holnapután vacsora, s akkor eljutottunk ahhoz a találkozóhoz, ami már lehetővé teszi a dugást. Utálom ezt a mechanizmust, annyira átlátszó és unalmas. Jó, mondta az olasz, és dugás után mesélte el, hogy valószínűleg az anyja és a nagybátyja megölték az apját, hogy szabadon élhessenek együtt. Persze a nagybátyját csak a vagyon érdekelte, az az olasz bútorcég, amit az apja alapított és mindenütt a világon ad el bútorokat, nem az anyja, nincs olyan férfi, akinek egy nálánál tíz évvel idősebb nő kellene, aki ráadásul gyereket sem tud már szülni. A lány hallgatta, fájt kicsit a hasa, ciklus közepén volt, leszállt a méhe, s mikor a fiú benne volt, minden lökés megütötte ezt a méhet.
  Mért így hívnak, kérdezte a fiú. Nem tudom, mondta a lány. Mért téged miért?, kérdezett vissza. Az apámat is így hívták, mondta a fiú. Ja, mondta a lány, akkor értem.
  Már az Akadémia előtt ment, hallotta a villamos csikorgását a híd alól, meg a folyót. Hömpölyög, örvénylik, ahogyan a fejében is hánykolódnak a gondolatok. Nem is gondolatok, gondolta, hanem érzések. Érzések kavarognak a fejében és a testében mindenütt, még a bőr alatti zsírrétegben is, amit a rendszeres alkoholfogyasztás termelt oda. Mi a fasznak mentem bele ebbe az egészbe. Mi a fasznak? Ebből soha nem lehet semmi. És nem értette magát. Hogyan történhet ez meg egy olyan emberrel, aki az anyatejjel szívta magába Descartes-ot, és a francia felvilágosodást, hogyan? Le van szarva, gondolta, a nyelvetlen oroszlánok mellett ment el, nem hallotta soha a történetet, hogy a szobrász a Dunába vetette magát, mikor egy szabóinas felkiáltott  a szoboravatón, hogy ezeknek az oroszlánoknak nincs nyelvük. Persze, felesleges is volna tudnia, manapság senki nem hisz az efféle mendemondákban. Sem hogy a híd tulajdonképpen rossz helyre épült, épp oda, ahol a Duna alatt a legvékonyabb a földkéreg, s hogy valójában a szobrász sem az oroszlánnyelvek miatt rohant a Dunának, a mélyből felszakadó negatív sugárzás szedi áldozatait a hídról, s mikor ezt a hídalapító gróf megtudta, golyót röpített a fejébe Döblingben, hisz képtelen volt szembesülni a hibás döntéssel, vagy épp így szembesült.
  A térkamera most észrevette a lányt. Szép volt és a kamerának is fontos volt, hogy szép lányt lát. A szemébe akart nézni, de nem tudott, mert a lány lehajtotta a fejét, nem látta azt a tekintetet, amiben az alkohol felhánytorgatta a színeket. A kék helyett szürke volt, teli piros repedésekkel. Küldök valamit, szólt át a testvérének, aki a Clark Ádám téren figyelte a budai hídfőt. Ugye, nem egy undorító alakot, kérdezett vissza a budai kamera. Á, dehogy, ez most nagyon szép. A múltkor is ezt mondtad, mikor az a fogatlan hájpacni jött. Jó, akkor csak vicceltem. Nem volt vicces, teljesen kinyitottam a szememet, s az hatalmas test simán belegyalogolt a pupillámba. Most ennek örülni fogsz, mondta a pesti testvér. A budai kamera várakozott. A lány már a hídon volt, szél kapott a hajába, s most már a haja is kavargott, nem csak a szive, ahogyan kavargott örvénylett a víz is a pilléreken megtörve. A két örvény most egymásba kapaszkodott a korláton áthajló tekinteten át, épp mikor a pesti kamera látóteréből kisétált.
  Nem jön, mondta a budai kamera. Pedig már ott kéne lennie, mondta a pesti. Megint becsaptál, mondta a budai. Nem, tényleg nem, mondta a pesti. De igen, mondta dühösen a budai. És napok teltek, meg hetek, de a lány nem ért bele a budai kamera szemébe.

Szólj hozzá!

Címkék: háy jános duna legendárium

A bejegyzés trackback címe:

https://dunalegendarium.blog.hu/api/trackback/id/tr662831220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.