Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

A Litera szerzői

Friss topikok

Linkblog

Balázs Attila: Dunának mente és alanta

2011.04.16. 15:44 Duna Legendárium

Azt mondják egyesek, akikről feltételezni lehet, hogy értenek hozzá, azt mondják ezek az emberek, hogy miként minden mesének megvan a maga ellenmeséje, úgy minden folyónak is megvan a maga ellenfolyója. Utóbbi esetében ez általában úgy néz ki, hogy az ellenfolyó némelyest szélesebb, mint maga a folyó, mélyen alatta kanyarog, a föld alatt, de pontosan követi annak útját, és egy-két megmagyarázhatatlan kivételtől eltekintve: ellentétes irányba tart. Ha a felszín alatt is, de tulajdonképpen szembe jön az eredeti mese áradatának, ám érthető mód nem csap vele össze. Illik tudni, hogy az ellenfolyó nem a puszta képzelet szüleménye, létező, mint a tengerek alatt eleddig feltárt folyók. Amilyen például az a hatalmas folyam, amelyet mostanában fedeztek fel a kutatók a Fekete-tenger vastag – szaknyelven szólva – fenékzetében. Megmérték és elámultak, milyen mély. Harmincöt méter, hossza háromszázötvenszerese a Temzének, s ha a felszínre teremtette volna az Úr, akkor a világ hatodik legnagyobb folyója lenne. De nem oda teremtette.
Itt van viszont a Duna. A felszínen. A maga hídjaival, sirályaival, dinnyehéjaival. Egyelőre feltáratlan, azonban minden jel arra vall, hogy neki is megvan a maga mélybeli iker-partnere, amellyel itt-ott átjáró köti össze, csak ezeket még nem ismerjük pontosan. Annyira sem, mint azt a kis titokzatos velencei kertet, amelyet írók emlegetnek, s amely kert mélyén, borostyán rejtekében van egy rácsos kapu. Mármost tudnivaló, hogy aki azt megtalálja, nyugodtan átsétálhat az egyik történetből a másikba. A kapucska olajozott, csikordulás nélkül nyílik, s nem kell hozzá különösebb erőfeszítés, se szellemi, kiváltképp testi, ugyanakkor emlékezetes gyönyörrel jár. Mi az, hogy emlékezetessel! Egyenest felejthetetlennel.
Nos, vannak, akik úgy sejtik a mi hol szőke, hol kék Dunánkkal kapcsolatban (érdekes, egyes szláv nyelvekben a kéket és a szőkét egy és ugyanazon plav vagy plava szó jelöli), hogy az egyik átjáró valahol Szentendre magasságában lehet, a másik pedig Csepel szigeténél. Régebben – még az ott a mi magasságos és boldogságos Szent Margitunk életét és csodálatos tetteit megörökítő szövegeket megszállott személy kíntűrésével és belevetettségével másoló domonkos apáca, Ráskai Lea idejében – a Margit-szigetnél, azaz a Nyulak szigeténél is létezhetett egy, az az átjáró azonban valahogy eltömődött. Úgyhogy Budapest közelében maradt ez a kettő. Meglétüket az a rejtélyes, borzongató történet is alátámasztani látszik, amelyet megrendült horgászok tudnak mesélni, ha kérdezzük őket, ha nem, miszerint történt egy jobb sorsra érdemes napon az, míg ők a Csepeli elágazásnál pecáztak, hogy arra jött víznek lefelé egy csónak, amely a Szép Júlia névre hallgatott, legalábbis azt pingálták volt oda az oldalára. Benne kisebb, de annál vígabb, élces társaság ült, akik közül páran integettek is a nagy ho-ho-horgászoknak. Emezek se voltak restek visszainteni, némelyikük dühében csúnyán, pokolra kívánva őket, a csónak aztán eltűnt. Béke telepedett ismét a festői tájra, az idő meg múlott tovább. Jó korán volt ez, reggel hét tájában, aztán mire este hét közeledett, újra megjelent északról a Szép Júlia, de immár élő lélek nélkül. Gazdátlanul sodródott az árral, jóval beljebb, senki se ült immár benne, hogy a partra kormányozza. A horgászok közül egy Horváth Péter nevű illető, aki foglalkozására nézve zöldséges volt a nagybani piacon, de leszázalékolták egy baleset után, ő eredt az elárvult vízi jármű nyomába a maga motorcsónakjával, s fogta be a Szép Júliát. Mondani se kell, rendőrségi ügy lett belőle, aztán meg semmi.
Egy a sok megmagyarázhatatlan eset közül, az idő vasfogára bízva. Olyan, amelyen mindörökre rajta maradt a nyomozás érdekében nem nyilatkozunk. Pedig van rá magyarázat, amennyiben az átjárók elmélete helyes. Ugyanis ezek az átjárók, amelyek időnként amolyan légző mozgást végeznek, olyankor erős örvénylést okoznak. Néha olyan erőset, bár ilyet még nem látott senki, de el lehet képzelni, hogy az a kisebb-nagyobb vízi alkalmatosságot lerántja a mélybe, s garatjában megforgatva mintegy az ellenfolyóba köpi. De hogy ott milyen lehet csónakázni, miként valójában a Styxen, arról aligha számolhat be valaki. Aztán pedig nyilvánvaló, mindennél világosabb legyen, hogy ugyanez a szippantó erő bizonyos körülmények közt egy másik átjárónál ezeket a nem odavalóságokat, vagy azok közül párat, mint Jónást a cet, önmagából berzenkedve, fújtatva kilöki. Ez történhetett, és nem több. –  Ennyi.
Viszont még magyarázatra szorul az a nehezen felbecsülhető mélyből jövő halk víz alatti harangszó, valami pravoszláv harang lehet, amelyet csendes nyári estéken hallhatnak a fülüket hegyező, szemöldöküket kérdőn felvonó csepeliek.  Állítólag egyszer egy orosz hajó süllyedt el arrafele sosem tisztázott körülmények között, amely hajó harangot szállított Szerbiába. A hajót később kiemelték, de a súlyos harang nem lett meg. Soha. Ám ez egy másik mese. Lakat a kis velencei kapura. Egyelőre.

Szólj hozzá!

Címkék: balázs attila duna legendárium

A bejegyzés trackback címe:

https://dunalegendarium.blog.hu/api/trackback/id/tr712831227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.