Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

A Litera szerzői

Friss topikok

Linkblog

Vécsei Rita Andrea: Rocsó

2011.04.12. 17:28 Duna Legendárium

A családja mondogatta mindig, hogy már megint, minek megint, csak az idő megy el ahelyett, hogy a kertet rakná rendbe végre. Vagy a garázst, a pincét, mindig kell nekik, hogy legyen látszatja annak, amit csinál. Csak a barátai csodálták, már azt is, ülnek a Teliben, és mondogatják, hogy már az is nagy dolog, Szentmihályról biciklivel a Rómaira minden áldotta nap. Aztán visszafelé, este egy negyedóra még a pult mellett, néhány feles, elmesélni, mit végzett aznap odakint.

Megjött a Gejza!, van, hogy a sapkát is lekapják a fejükről, a vádlijukhoz csapják, így üdvözlik, jó ez a Gejza név, szereti, csak itt hívják így. Egyszer a múltkoriban kikényszerült otthon a kertbe, és onnan hallotta, hogy szól valaki, kiabál, hogy Gejza, mindjárt kellemesebben érezte magát, pedig nem is őt akarták, valaki mást, akit ugyanígy hívnak. Egy darabig még molesztálták amiatt, hogy nem horgászik, minek akkor az a talyiga a vízen, ha nem gyűlik benne a hal, de mostanra leszoktak róla. Biztatják, hogy meséljen, olyan, mintha a tengerről mesélne, a legtöbbük még nem járt a Dunán se, ígérik, nemsoká meglátogatják kint, és akkor mennek egy kört a bárkával. Volt az a Hemingway meg az az irdatlan hal, mondja mindig a kopasz, ő az egyedüli, aki nem tud szabadulni ettől a hal-témától, páran elkezdték rá, na megjött a Hemingway!, hátha idegesíti, de nem, sőt úgy tűnik, élvezi, hogy ő a nagy író.

Ígérik mindig, hogy kimennek, és megnézik, de inkább most azt akarják tudni, nyárra milyen színe lesz a rocsónak. Minden tavasszal újra kell festeni, lekaparni spatulával a mohát, aztán alapozás, az alja fehér, a teteje narancssárga, közte mahagóni a koccanó. Vannak ötletek, milyen lehetne még. Hemingway szerint a zöld való egy rocsónak, de legalább egy zöld csík, a katonaság miatt. Mert ő azt képzeli, ha már a halról feszt lebeszélik, hogy ez a hajó ütközetekben is részt vett, Gejza, festéskor nézd meg alaposan, hátha látsz golyónyomot. A kint alvás külön passzus. Olyankor előjön a Laca is.

Napnyugtával kezd el sündörögni a hajó körül, addig nem látni a parton, nincs a kocsmákban se, valahol Békáson lakik, nem beszél az ottani dolgokról. Nem az a fajta, akit le lehet akasztani egy kis segítésre, nem az a félbolond, aki egy százasért vigyorogva húzza a kötelet. Már sötét volt, amikor néhány éve először meglátta, guggolt a sötétben a kavicsokon, csak nézett a víz felé. Ezen az estén nem merte a rocsót otthagyni, félt, hogy ez az alak majd elköti, inkább maradt, lett is belőle otthon balhé, két hétre való. Nem ment haza, kint aludt anélkül, hogy szólt volna előre. Ez volt a lényeg, szólni előre. Akkor derült ki, hogy Laca vár valamire.

Később, amikor már ott feküdtek hosszában, egymás után a csónakban, és Laca megkérdezte, hogy a barna műbőrrel bevont szivacs a padon még a háborúból való, meg, hogy az égen minek a csillagok, van annál fényesebb is, leginkább a szarvas fénylő agancsa. Gyerekkora óta azt akarja látni, amint előbukkan a Dunából, arra vár, azt emlegeti szakmányban. Neki messziről is elég lenne, de itt a víz közepén a sötét hullámzásban nagyobb az esély. Mostanában, így tavasz felé, egyre gyakrabban kéredzkedik fel, nem szól, csak bólint, amikor néz felé az ember. A benzin szivárog a motorból, öreg Csajka, nehezen indul, most az jön, a rángatás, van, hogy csak ötödjére sikerül, könnyen megszívja magát. Laca föláll a padról, fogja a rocsó ajtaját, abba kapaszkodik, megsimítja néha a gumitömítést, és lesi a vizet. Föl kell állni, mert ott van a gyertyakulcs, a padban, az olajosrongy, a kannát is kiveszi egyúttal.

Megint jön a bajmolódás az üres a kannával, örökké kiperdül, nehezen megy a lepókozás. Este viszi haza, a Teliben ajánlkoznak, hogy megtöltik portóival, úgy majd nem perdül ki, és fizetnek neki egy pohárral, demonstrálni. Hemingway ölelgeti, hogy neked milyen jó tengerszagod van, na, ő például nem volt még nyugatnak, a Rákos-patakon túl egyáltalán nem. Előbújt-e már a Laca, kérdezik, meg, hogy látta-e már a végre lángolni az agancsokat. Néha eszükbe jut, és akkor kórusban nyúzzák, hozná már egyszer magával a Lacát a Telibe.

Szólj hozzá!

Címkék: duna legendárium

A bejegyzés trackback címe:

https://dunalegendarium.blog.hu/api/trackback/id/tr372820642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.