Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

A Litera szerzői

Friss topikok

Linkblog

Tóth Marcsi: A svéd nő

2011.04.11. 13:50 Duna Legendárium

Azon a délutánon kimentem futni a Szigetre. Csak ez hatott olyankor, amikor csordultig telítődtem a Szilárd iránti gyűlölettel. Előtte lévő nap volt a születésnapom, jól össze is vesztünk. Miután odaadta ajándékát, az internetről rendelt, méretemnél négy számmal nagyobb farmerdzsekit, akkor már tudtam, hogy csak kötelességből akar vacsorázni vinni. A harmadik olasz étteremben sem volt szabad asztal, láttam, hogy szétveti az ideg, nekem meg fátyolos lett a tekintetem és az esti fényeket néztem a Dunán, ahogy átment velünk a villamos a Margit hídon. Szemben velem egy skandináv nő utazott és bámulta ragyogó szemekkel a folyót, amíg a férje fényképezett mellette. Őszek voltak és jól ápoltak, egy idegen civilizáció nyugalmával az arcukon.

Most megkapod, gondoltam, és a tervezettnél egy megállóval előbb leugrottam a villamosról, Szilárd meg utánam. Ott ordítoztunk a Budai hídfőnél, az egyetlen, amibe kapaszkodni tudtam, a skandináv nő tengerkék tekintete volt, aki részvéttel figyelte a tovagördülő villamosról, hogyan folynak a könnyeim. Néztük egymást, belém égtek jóságos vonásai. Szilárd persze semmit nem vett észre, tompa volt és hideg, amikor erre visszaemlékeztem, vér szökött az arcomba és belebokszoltam a futópályára belógó hosszú ágakba.

A szezonális kocogók ilyenkor októberben már elmaradoztak, egy-két kutyás bandukolt a sétányon, a Danubius Grand Hotel előtt angol turistacsoport tömörült. Fordultam, már a túlsó oldalon jöttem vissza, varjaktól feketéllett a néptelen Palatinus. Közeledtem ahhoz az odvas fához, ami mögül a múltkor, farkát lóbálva kiugrott elém egy fiatal férfi. Szemem se rebbent, csak gyorsabban kezdtem futni akkor. Most is odasandítottam. Lenn a parton, a bokrok sűrűjén át, egy ballonkabátos nő gyalogolt be a vízbe, rendíthetetlenül, lassan, méltóságosan. Annyira meglepődtem, egész megszédültem, ahogy megálltam. Széthajtottam a bokrokat, és leoldalaztam az öntött betonnyelven, csúszkált a cipőm a nyálkás avaron. Egy piros pad körül szétszórva feküdtek a nő iratai, mint valami rablótámadás után, egy kulccsomó, hotelbelépőkártya, pénztárca kék-sárga fonállal a cippzáron, hajkefe, rúzs, több levél Xanax, egy szőke kisfiú fotója, meggyűrt képeslap a Dunáról. Az útlevele. Kinyitottam, ugyanaz a nő volt, a villamosról. Világéletemben pocsék úszó voltam, de a víz szinte kínálta magát, hogy beleugorjak, csak a felsőmet dobtam le magamról. Ő még mindig gyalogolt befelé, úgy lepték el egyre jobban a szelíd hullámok, mint ringó bólyákat a megáradt folyó. Ahogy gyorsan próbáltam úszni, számba furakodott a mocskos, barna víz. Ő nem nézett hátra. Zihálva csapkodtam, kiabáltam neki, hogy álljon meg, egy örökkévalóságnak tűnt, mire beértem. Elkaptam hátulról, és a nyakánál fogva húzni kezdtem kifelé. Valahogy nehéz volt, a kezem beleakadt a zsebébe rakott kövekbe, amiket kifordítottam belőlük. Nem hittem el, hogy ilyen még létezik. Elképzeltem, ahogy a halak kitérnek a gyorsan süllyedő nehezékek elől. Hirtelen megtelt élettel, kapálózott, nyitva volt a szája, akár egy sikoltó szobornak. Egy adott pillanatban rám nézett, és én megláttam magam a szemében. Onnantól kezdve rám bízta magát.

Kinn leültettem a padra, svédül beszélt hozzám izgatott kétségbeeséssel, és a kisfiú fotóját szorongatta, amíg a mentőket tárcsáztam a melegítőmből kihalászott mobillal. Csöpögött az orromról a víz, reszkettem mint egy nyárfalevél. A mentőápoló később rám borított egy pokrócot és azzal biztatott, hogy benne leszek az esti híradóban. Szilárd telefonált, kinyomtam. Bille, Bille, mondogatta a nő míg injekciót adtak a karjába, porcelánfehér kezét pedig a térdemen pihentette.

Megadtam az adataimat, amikor bekísérték a vizsgálóba. Ezt a folyót választottad, gondoltam magamban, vajon miért.

Egy évvel később kaptam egy képeslapot, megismertem. A Duna békésen hömpölygött a képen, amin neonszínek hirdették, hogy I love Budapest. Az volt ráírva a hátára, hogy koszonom, ékezetek nélkül, aláírás, Agnetha. Szilárddal akkor már nem voltam együtt.
 

Szólj hozzá!

Címkék: duna legendárium

A bejegyzés trackback címe:

https://dunalegendarium.blog.hu/api/trackback/id/tr12817246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.