Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

A Litera szerzői

Friss topikok

Linkblog

Szekeres Mátyás: A Tebe-sor legendája

2011.04.11. 13:48 Duna Legendárium

 

Korán érte a péntek reggel a Folyóka környékén alvókat. A víz már az udvarokig emelkedett és az eső csak gazdagította a Dunának ezt az általában poros mellékágát. Alig pirkadt, de a sok rimánkodás elnyomta a kakas ébresztőjét, pedig nem nagyon volt már mit tenni. Amit elbírtak, elvitték a háztól messzire tegnap, amit meg nem, azt meg ma sem tudták volna. Ilyenformán csak ültek az udvaron és lesték, hol az eget, hol a vizet, igaz nem nagyon sejtették, melyik segíthet.

Szerencsére volt egy tudós, istenfélő özvegyasszony köztük, aki tisztában volt vele, hogy csak föntről szánhatják meg őket, de azt is tudta, hogy ehhez lentről kell sürgönyözni. Megfejte hát a tehenét és útnak indította fiát a paphoz, mint ahogy szokta vasárnaponként.

A közvetítő olyan tíz éves forma gyermek volt, aki félte az anyját, még jobban, mint az Istent. Haladt a templom irányába, de igen távol volt az tőlük, vagy ők voltak attól messze, ezeken gondolkozott, hiszen lassú úton gyorsan jár az ember esze – mondta neki egyszer Béni bácsi, aki ugyan nem volt kiművelt fő, de azért okosakat tudott szólni. Emiatt, vagy a mezítelen lábába bújó tüske végett, de lényegében leheveredett egy kicsit, egy szintén arra váró nagyobb fa alá. Nem akarta nem megérteni a dolga súlyosságát, de szembe kellett néznie azzal, hogy fájós lábbal és korgó gyomorral nem lehet sikeres a zarándoklata. Szóval erőt vett magába a finom friss tejből és megszabadította a talpát a szúró fájdalomtól, ami már a hitét fenyegette és majdhogynem futni kezdett. Amíg elért a faluig még néhányszor merített a szájába egy-egy kortyot, de repítette is a jó szándék a paplak felé. Viszont félig volt már csak tele a kanna ekkortájt és annyira ismerte már az Isten szolgáját, hogy az neki bizony már félig üresnek fog látszani. A felismerés némiképp hirtelen szakította meg hosszú útját, ám ha az embernek tele a hasa mindenre talál megoldást, még ha csak a fia is az, az embernek. Végülis a víz ügyében járt kelt, a tej is elég sűrű volt aznap, meg hallotta már az igehirdetésben is, hogy volt mikor a víz borrá lett. Mindenesetre csordultig volt a tejeskanna mikor a végcéljához elért, és mit tagadjuk, büszkén jött segítségét kérni a Jóistennek. A nénje épp a prédikátor ágyát egyengette, mikor kissé rekedt dörgedelemmel Gyura háta mögül feltűnt a házigazda.

- Mi járatban vagy fiam? – folytatta a kérdezést a teremtő tónusában.

*

Nagy baj van a buckák közt atyám – és hát így is érezte. Meg aztán látta a papon is, hogy tudja az a gondjukat, valószínű egész éjjel imádkozhatott. Ezt olvasta ki a vörös kialvatlan szemeiből.
*

Aztán mit akartok tűlem, félitek tik az Urat? – érdeklődött miközben elfogadta az ajándékot, és mert nem csupán a szemeiben égtek Lucifer tüzei, gyorsan szájához is vette a másnap friss fehér italát.
*

Féljük mink, de akkor is csak gyűn a Duna… – kezdte volna a kérést, de hamar abbamaradt benne a szó.
*

Úgy látom már a tehén aljáig ér a víz, ilyenkor már nincs mit tenni – mondta kevés barátsággal a szentember, aki mozdulataival utalt rá, hogy gyorsan induljon vissza a válasszal. A nyomaték kedvéért még utána is vágta a tejes bödönt.

Az út nem lett rövidebb és a gondolatok se lassultak a buckai küldönc fejében, bár hamar ráébredt, hogy a várt üzenet nem túl reményteli és ilyenformán nem is lehet azt átadni. Meggondolta azt is hazafelé menet, hogy lassan kerül egyet az erdő felé, mégse ő vigye a rossz hírt, de tudta, nagyon várják és inkább sietett.

Mikor látta még a házukat, megörült, hogy megvárta az Isten. Amíg ez nyugtatta a lelkét, körbezsongták a szomszédok és mindenki egyszerre vágyta hallani a nem evilági üzenetet. Nem volt hát mit tenni, ki kellett fundálni valamit és bár nagy tapasztalattal nem bírt a vallás ügyében, azt ő is tudta, hogy ha nagy a baj, akkor bizony imádkozni kell minél hamarább. Ha meg már úgyis itt voltak a népek az udvarukon, akkor bizony itt a legjobb hely az égiekhez való fordulásra. Ez viszont kevés volt a bölcs öregeknek, azt is tudni akarták melyik kedves versét akarja hallani a Mindenható. Ezen utolsó vizsgáztatás egy pillanatnyi kételyt hozott ugyan a lelkében, de szerencsére csak egy éneket ismert elejétől a végéig, így könnyen kiválasztotta a legmegfelelőbbet. Az árvíz szorításában pedig még a vénebbek is egyetértettek a pap választásával és felhangzott az ének:

„Tebenned bíztunk eleitől fogva,

Uram, téged tartottunk hajlékunknak!

Mikor még semmi hegyek nem voltanak,

Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva,

Te voltál, és te vagy, erős Isten,

És te megmaradsz minden időben.”#

Mikor másodjára kezdték az első versszakot, a Tebe szóig jutottak, és a víz visszaindult a Duna medrébe és sosem tért vissza többet. Az árvíz után a Folyóka helyén utca lett, a Tebe-soron, mert így hívják azóta, ahol ez a csoda megesett, még mindig élnek és néha sajnos meg is halnak emberek.

Szólj hozzá!

Címkék: duna legendárium

A bejegyzés trackback címe:

https://dunalegendarium.blog.hu/api/trackback/id/tr872817238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.