Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

A Litera szerzői

Friss topikok

Linkblog

Andrew Lang: Quid pro quo?

2011.04.08. 13:25 Duna Legendárium


„Az álmodás az elme fényesítése.” /Jules Renard/

Hazánk szépségei igazán lenyűgözőek, ezt természetes és zseniális igazsággal fogalmazza meg mindenki, aki itt él. A körültekintés minden emberi lény számára fokozhatja ezt a képet. Elég csak egy csodaszép tájképre gondolni, vagy, vagy a Dunakanyar élővilágáról. Ha már Dunakanyar, akkor meg kell kérdeznem hallott-e már valaki a Pilisi Gránitról? Nem! Érthető, hiszen egy olyan világban élünk, melyben szerelmes vámpírok, celebek és az egyre több pénzéhes figura váltja egymást eltűnik egy olyan szikla, ami nem ismer rossz választ vagy félelmet. Ezt a méltatlanul megemlítetlen ajándékot a kor értelmes lényei arra használják, főleg ki, hogy erőt szerezzenek álmaik megvalósításához. Legyen ez rövid vagy hosszútávú terv, az embernek csak egy áldott zarándoklat kell. Noha korábban Eleonor Roosevelt bátorítása is elég volt, hiszen a jövő azoké, akik hisznek az álmok erejében. Különös volt a férje kapcsolata a csodákkal, hiszen Warm Springset felvirágoztatta. De ez más, ez egy magyar, egy természetfeletti, (egy fiktív) legenda. Ez kicsiny és egyre inkább csökkenő és zsugorodó országunk talán nagy kincsei közé tartozhatna, persze ehhez azt kellene tudni, mi az amit még maga a túlzott arroganciával felruházott Conan Doyle-teremtmény sem tudna megmondani, sőt még a David Shore által leporolt zseni sem. A kő titka nem az, hogy varázserővel bír, hanem az, hogy egyet jelent a reménnyel. A reménynek csak akkor van hatékonyági rátája, ha megvan annak a megtört arcú, bordázott lelkű, de a napba való visszatérését előtérbe helyező, reményvesztett és kereső zarándoknak vagy csak egyszerű embernek a hite a Pilisi Gránit iránt. A minap épp ott tengődtem és akkor jelent meg egy talán még magánál a legendás kőnél is csodálatosabb esemény, természetesen egy nő. Fiatal, persze ezt csak a fiatalok értik, hiszen a metafora megköveteli az állandó összezavartságot, nemde? A hölgy, sőt inkább az angyal nem szólal meg. A fűszálakon felerősödő érezhetően még mindig gyáván végignyújtózkodó napsugár, a tájon lassan közelíti meg a reményteli lány csontból született arcát. De az az arc, mint milliónyi kisgyermek mosolya, milliárdnyi virág illata ragyog és terjed szét az egész Dunántúlon. A mozdulatain látszik, hogy megvan bene a hit a legendás kő iránt. A szeméből nem is látszik más, a líra mennyei magabiztossága tükröződik, beleremeg a virág. Ironikus, hogy a félelmet eltörlő szikla környezetében, egy félelmet nem is merő nő az, ami megrémít egy olyan embert, aki minden szempontból meggyötört és elveszett. Meghalni könnyű, élni nehéz. Így érthető miért olyan jó a kő, és miért olyan szép a nő. A látványtól minden megbénul, talán a kő csak álca? Lehet, hogy az, ami az ember félelmet eloszlatja csupán egy nő. Érdekes, félrepillantok a zavartságban. Talán isteni sugallat, talán csak a véletlen miatt. A bénultságot meg kell törni, de az egyik csapdából egy újabb verembe zuhan a mizantrópia. Egy tábla, egy felirat, egy idézet, mely helytálló, igaz és racionális. Így szól: „A nők bonyolultak. A hozzájuk járó használati utasítás 800 oldal, amelyből legalább négy fejezet hiányzik, rosszul van fordítva, és alig érthető.” Ez nem legenda?A nő erre megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy nagyobbat nem is tévedhetnék, szűk a látókör, amit racionálisan létrehozott és az őrültségem miatt lesötétített elmém kreál. Ilyenről eddig csak olvasni lehetett, a lány, átváltozik. Nem viharrá válik, hanem tiszta álommá és életté. Egy gyönyörű teremtés, ami megszünteti a félelmet, lebomlanak a fák, a nap is háttérbe húzódik, megzavarodik a térbe, és a távolban megbújó betonrengeteg is elcsitul. A szél feltámad és az a tavaszi napfény, ami eddig csak lopakodva jelnet meg felgyorsul, maga a kő, pedig végtelenné válik. Nem a kő a legendás, hanem a lány és az, amit hittel és reménnyel, odaadott hálával el tud érni. Ha nem érezném, nem hinném el, de nem is akarom megfejteni; omne ignotum pro magninfico!

Szólj hozzá!

Címkék: duna legendárium

A bejegyzés trackback címe:

https://dunalegendarium.blog.hu/api/trackback/id/tr962809523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.