Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

A Litera szerzői

Friss topikok

Linkblog

Mónus Anna: Fekete és Fehér

2011.03.28. 13:34 Duna Legendárium

Szürke szeme figyelmesen követte a zöldre festett vasúti hídon pirosan átsuhanó vonatot. Majd egy másodpercre a Dunára pillantott, s szótlanul vette tudomásul, ahogy lágyan keringőző hullámai kérés nélkül tisztítják meg poros bakancsát. A túlsó oldalon egymás után izzottak fel az esti citrom-és narancslámpafák neonfényei, s ő ingyen hallgatta a Szentendrei út idáig elhallatszó elektronikus koncertjét. Állát méltóságteljes mozdulattal megtámasztva figyelte az égen gyerekkori barátját, amint felhúzza alkonyatszín hálósapkáját, s fejét álmosan hajtja le a túlparton sötétellő hegyek párnájára.

– Nem vesztett semmit régi fényéből, talán ő az egyetlen – állapította meg rekedt hangon magában, miközben valami lassan megérintette karját. – Hát persze, a Szúnyog-szigetről még a rengeteg fa kiirtása sem üldözte el ezeket az átkozott dögöket.

Mikor a szúnyog másodszor is végigmászott vállán, indulatosan söpörte le magáról, de az harmadszorra is visszarepült. Lassan hátrafordult, s a meglepetéstől szinte talpra szökkent. Meg sem fordult fejében, hogy akár egy élő ember érintését is érezheti, legutoljára egy kalapját szorongató bronz József Attila szólt hozzá a Kossuth téren, de az is több mint két hete volt már. Az imént szúnyognak hitt szürke alak is fogott valamit a kezében, ám ezt a legnagyobb jóindulattal sem lehetett kalapnak nevezni. A műanyag flaska tompán puffant a kopott rakparti köveken, a belőle kiszivárgó olcsó sárgás lé minden érzés és élvezet nélkül vált eggyé az alant hömpölygő szürkészöld folyóval, miközben egykori gazdája boldogan kiáltott rá a törött lépcsőn gubbasztó férfira:

– Fekete! – Mindössze ennyit mondott, de ennek az egyetlen szónak hatása leírhatatlan volt. Az imént még mozdulatlan, hajlott hátú emberkupac ingadozva felállt, majd hitetlenkedő mozdulattal ragadta meg a másik karját.

– Fehér? – kérdezett vissza bizonytalanul, mire az ünnepélyesen bólintott.

Feketét és Fehéret mindenki ismerte egykor a szigeten. Nemcsak az emberek, hanem a fák, a madarak, a tücskök és bogarak, még talán a dunai uszályok is. A legjobb barátok voltak, jóképű, szellemes fiatalemberek. Egyikük mindig feketében járt, másikuk pedig fehérben, így ragadt rájuk nevük, amire ma már rajtuk kívül senki nem emlékezett. Éva, a gyárigazgató selyemhajú felesége nevezte el őket ekképp, akibe mindketten halálosan szerelmesek voltak. Beléjük meg a félszeg munkáslányok, akik minden nyáron itt napoztak színes ernyőik alatt. Ma már se napernyők, se színek. A kőlépcsők megsüllyedtek, a móló felét rég elsodorta a víz, a hajdan élettől pezsgő pompás nyaralók romosan álltak. A Duna meg… de Fehéret és Feketét mindez most nem érdekelte. Éppen lázas kirándulásra indultak emlékeik tarka erdejében.

– Emlékszel még a dinnyékre?
– Persze, mindenki körülöttünk állt!
– És hogy drukkoltak nekem!
– Hogy drukkoltak volna már neked? Velem volt az összes!
– Mégis én győztem!
– Na és a kompra?
– Soha nem gondoltam volna, hogy meg mered csinálni.
– Hát, igazából én sem. A spicli Karcsi meg kihívta a rendőröket!
– Ja, hogy ette volna meg a fene! De másnap megharapta egy kutya!
– Az én kutyám volt az!
– Jó kis kutya volt, hogy is hívták?
– Először Bercinek, aztán átkereszteltük Tréfinek.
– Tényleg, mindig megkergette a részegeket a parton! A lányok dőltek a nevetéstől!
– Jó kis móka volt. A robogóra emlékszel még?
– Azóta sem volt olyan jó járgányom. Az még az Évinek is tetszett.
– Most már biztos nem tetszenénk neki – tette hozzá az egyik cinkosan kacsintva.
 

Csak most mérték végig először figyelmesen egymást, mióta újra találkoztak. Kopott ruháikon és elnyűtt arcukon végigpillantva egy másodpercre mindkettejükön keresztülhasított a szégyen, majd a közös érzés lassan újra szőni kezdte köztük a barátság egykor örökre eltépettnek hitt szálait. Mélázva hümmögtek még egyet-kettőt, ócsárolták magukat és vigasztalták a másikat, majd egy pillanat múlva újra fekete és fehér ruhákba öltözött rég megszürkült szívük.

Szólj hozzá!

Címkék: duna legendárium

A bejegyzés trackback címe:

https://dunalegendarium.blog.hu/api/trackback/id/tr22778616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.