Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

Duna-legendárium

A Hungarofest és a Litera közös projektje.

A Litera szerzői

Friss topikok

Linkblog

Falcsik Mari: A hűtlenek - Ráckevei legenda

2011.03.28. 12:32 Duna Legendárium

A nagy nyári ünnep délutánja volt. A kastéllyal szemben már álltak a lacikonyhák és a vásárosbódék, a helybeliek reggeltől ott sürögtek köröttük, hadakban gyűltek az idegenek a lampionos hajófelvonulásra – ma bizony odalesz a vízparti éji béke. Futott a sok autó a város szíve felé, el a gát mellett, el a vízre villanó keresztutcák mellett, míg hirtelen kinyílt a főtér: az erre-arra ágazó kocsiutak, a híd, a víz, az ég, a fehér városháza. Ott megtorpantak, turisták rajzottak ki belőlük, ellepték a víz szélét és pacsáltak benne, míg az ég alján megjelent a nyáresti sötét, s azzal elfogyott a nép a partról.
A visszfényben végül már csak egyetlen alak ringattatta magát a vízzel. Szép férfi volt, elegáns, mint egy velencei amorózó: büszke profil, komor nézésű bogárszemek, a nyakán sötétzöld selyem, azt simogatta a maradék fény. Körötte a meseszép táj: egek-vizek-felhők, a mindennapos vizuális gyönyör, de az elborult tekintet tán észre se vette. Csikorgó kerekek hangja verte föl magányát: egy megkésett turista kászálódott ki a kocsijából, és kamerával a kézben nekiindult, épp feléje. Ő rögtön, szinte ijedten evezni kezdett, és máris a folyó közepén libegtette magát.
Ott körülnézett, mintha várna valamit. Vagy valakit. És a sziget felől közeledve nyomban meg is látta, akit várt: a feleségét.

A Lány, így hívta magában az ő lányos testű feleségét, az egyet, akitől megtudhatta, hogy másféle kéj is létezik, mint a vízen parádézva mutogatni a selyemzöld sálat meg a szép profilt a bámuló nőneműeknek. Első látásra azonnal megragadta a szerény külsőből feléje sugárzó szépség, a már-már alázatos karcsúság, a hajlékonyság, az esendőség – és mégis, mindezeken szenvedélyesen áthatva, a néma izzás. A megfejtendő titok. A dráma szele.
Májusban, amikor a város a korán érkező első forróságot élte, és a vízpart teli lett összetapadó szerelmespárokkal, ők is összetapadtak, és azontúl soha el se hagyták egymást. Csodálatos szerelem volt, kivédhetetlen, de hát nem is akarták kivédeni. Minden nap megkeresték egymást a parton, kieveztek, s ahogy esteledett, kiültek a leégett mozi vad zöldekkel benőtt rozoga stégjére, és csak ültek ott, míg belepte őket a tintasötét, és ők hagyták magukon áthullámzani a májusi éjt. Az első találkozástól ott fogta őket valami, ezen a roncs stégen a vadnövényzet alatt, ahol még áthatóbb a víz szaga.
A Lánnyal kirobbant szerelmében a férfi valami másféle gyönyört is átélt ezen a megismételhetetlen tavaszon. Ült odasimulva ahhoz, akit szeret, hallgattak, együtt voltak, és ő ettől valahogy külön is ujjongott ott belül: magába az életbe lett szerelmes, gyűlt, növekedett benne a létezés semmihez sem kötendő puszta gyönyöre a leégett mozi éjszakai stégjén.

A lampionos felvonulás estéjén a szabadkikötőnél érte utol a feleségét. Mindig is szép pár voltak, most gyönyörűek, ahogy feszültek egymással szemben nagyjelenetükben, a helyi színpadon: balra a vízig lefutó kertek, bokraikban kandi szemek lesve a többiek minden mozdulatát, följebb az esteledő főtér, a meggyúló lámpáktól felfénylő, erre-arra elágazó kocsiutak, a híd, a víz, az ég, a fehér városháza.
A férfi fordult. Jaj, csak ne haza, dobogta a Lány szíve. A férfi feje hátratekerve, ügyelték a bogárszemek, jön-e a felesége hűségesen, a maga ékjét az övébe húzva. Már a fűzfák alatt eveztek. Jaj, hát hová, rándult nagyot a Lány teste. Az öbölhöz, zúgta a víz, emlékszel? Ő pihegett, hogy ne emlékezne, ahogy a májusi forróságban izzott-tündökölt minden, nagy virágok pompáztak a vízszegélyen; a fűzfák alatt akkor is gyorsan futott a két ék, a férfié, kinek zöld sálján csillogott a víz, s az övé, ki követte, barnán, fényesen. Hát hová, kérdezte akkor is ugyanígy kiugrani akaró szíve, a Napba? Nem, az öbölhöz, mondta a legenda következő sora, és a férfi egy fordulattal máris beevezett a nád közé, a napfény vitustáncot járt a mögötte pöndörödő kis hullámokon, mégis a Napba megyünk, dobbant a Lány mellébe, de megálltak, s akkor végre csönd. A férfi kivárt, míg ő felnézett, lassan, halálraváltan, torkában az eszeveszetten verdeső izgalomnal. Deszép, riadozott boldogan a férfi belseje, deszép, deszép, míg az ő szeme a partot pásztázta, tudva, hogy épp most rögzül benne örökre a kép: a vízen táncot jár az alkony, a hullámok öle láng, körül a szezoneleji mozdulatlanság, a vityillók tulajdonosai még a városban, az állatvilág szunyókál, ébren maga van csak az egy szerelem.

Zsenge volt még, jaj, ekkora feladatra, túl vékony, túl fiatal, nagyon esendő. A kis test valahogy kibírta, ahogy átpréselődött rajta mind az öt, mintha hatalmasra nőtt gömbök hagynák el a belsejét, tüzes vasból, elviselhetetlen. A férfi estente aggódón leste őket, főleg a feleségét, ahogy alszik, feledve a nappalt, a valót, lebegve az álom hűs vizein, szinte súlytalan. Szerelmes volt belé, lenyűgözte, akárcsak először, ahogy a szépség láthatatlan nyalábokban sugárzik feléje a gyönyörű kis testből, szerelme végtelen volt, és sokkal erősebb, mint bármi, amit az iránt az öt iránt érzett.
Aztán a Lány az első estén, amint kicsit összeszedte magát, felkelt s vissza se nézve a férfira és arra az ötre, kiállt a stégre, körbefuttatta a tekintetét a táj onnan látható szeletjén: nádason, puha hullámokon, ég üvegjén –, s kievezett a vízre. A férfi, pillantásával gyöngéden bekeretezve annak az ötnek a képét, nehéz szívvel utánaindult.
Attól kezdve minden este kieveztek a Senki-szigetére, élvezni, ahogy a nyáréj hűvöse árad a vizes földből. Nem simultak össze, csak ültek a gyomban, aztán hazamentek ahhoz az öthöz. Másnap alig tudták kivárni, hogy megjöjjön az éj, s ők mehessenek a szigetükre.
A nappali menetrend még őrizte a normalitást: a férfi tette a dolgát, a Lány azzal az öttel volt elfoglalva. De minden nappal egyre betegebbnek látszott, s a férfi gyötrő félelmek közt sietett haza hozzájuk. Amint megérkezett, a forró test azonnal elfordult attól az öttől, de tőle is, csak a vádló lázas szemek találták meg a tekintetét.
Az egy, amit a Lány eltűrt, hogy éjjelente utánaevezzen.

Az ünnep éjszakáján a férfi az öbölparton megkockáztatta, hogy odasimuljon a feleségéhez, de az akkorát vágott a mellkasára, hogy visszahőkölt. A törékeny test a saját erős mozdulatától arrébb rebbenve pihegett a nedves zöldben, nem lehetett egy lépéssel sem közelebb menni hozzá. A férfi kivárt, hátha a Lány felnéz rá, de az nem kereste a tekintetét. Nemsokára indult is vissza. A férfi az öböl kijáratáig követte, onnan nézte a holdfényben áramló folyón keresztbehúzódó éket. Csak akkor futott ki ő is, mikor a vízen ismét töretlenül libegett az ezüst. Beleúszva a fémes fénybe, meglátta az első lampionos hajót: a felcicomázott tutajféleség narancsszín korongokat ringatott maga körül a vízen, megannyi kis holdat; rajta zajos társaság, daluk hangját szertevitte a víz. Ő gyorsított, nehogy a felvonulás közepén találja magát, és hirtelen, a narancsfénytől, a hömpölygő édes dallamtól, utolsó sejtjéig elöntötte a létezés alig megkóstolt, örökre ismerős gyönyöre, és most neki is, először, azt kalapálta a szíve, bárcsak ne lelné otthon azt az ötöt a sugaras szépséget árasztó kis test mellett.
A stéghez közel ismeretlen hangsor vált ki az emberzajból: koppanás-loccsanás, csönd. S megint: koppanás-loccsanás, csönd. Harmadikra már tudta, mit hall. Még őserejű óriás félelemmel, de a nyomában feltörő ujjongással bontotta szárnyát és repült föl a stégre az ott serénykedő karcsú barnaszürke kis alakhoz, hogy már együtt görgessék a stég szélére s loccsantsák a vízbe a negyedik és ötödik feltört tojást.

Szólj hozzá!

Címkék: falcsik mari duna legendárium

A bejegyzés trackback címe:

https://dunalegendarium.blog.hu/api/trackback/id/tr892778461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.